Sorozatok folytatása helyett tehát a Capcom egy újabb cím alapjainak letételét tette meg, és ahogyan előző két bejelentésében, úgy a cég most sem volt túl bőbeszédű. Ami biztos, hogy az Asura’s Wrath kinézetéért az Unreal 3 grafikus motor lesz a felelős, míg a fejlesztési munkálatokért a Cyber Connect 2, és bár megjelenési dátumunk egyelőre nincsen, a célplatformok között kizárólag az Xbox 360, valamint a PlayStation 3 szerepel. Sajnos az alkotás háttértörténetéről még ennyi információnk sincs, a mellékelt videó alapján egy érdekes, alternatív múltba repít majd vissza minket a program, ahol egy istenszerű teremtényt alakítunk majd, aki szinte sebezhetetlen mivolta miatt óriási kaszabolásra lesz képes az irányításunk alatt. E mellé pedig egy elég érdekes megvalósítás is társul, amit magad is szemügyre vehetsz az alábbi képeken és videón.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Capcom az idei Tokyo Game Show-ra tervezett konferenciáját rendben és csendben vitte el a zárásig, és szomorúan kell tudatnunk, hogy a korábban tervezett négy bejelentés helyett csak három ért célba, legalábbis a mostani konferencián, hogy mit hoz a holnap, és az expó további pillanata, az még a jövő zenéje. Mindenesetre a jelen egy újabb bejelentést hozott a Capcom műhelyéből, ami természetesen egy vadonatúj videojáték lenne, méghozzá az Asura's Wrath.
shade
15 éve, 4 hónapja és 1 heteHát ez érdekesnek ígérkezik.
dorcika
15 éve, 4 hónapja és 1 heteHöhh, érdekes, remélem jó lesz 🙂
totyak
15 éve, 4 hónapja és 1 heteJa, nem tűnik rossznak. Kár, hogy a negyedik bejelentés elmaradt ma.