Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Take-Two brigádja a tegnap esti órákban végre napvilágra hozta, hogy a BioShock-sorozat második epizódjához készülő, feltehetően utolsó letölthető tartalom mikor is kíván a virtuális boltok polcaira kerülni. A hivatalos dátum a bejelentés értelmében augusztus 31 lett, vagyis jövő héten kedden esedékes a megjelenés, ám lapul egy kis üröm is az örömben, az az időpont ugyanis sajnos csak és kizárólag a konzolos verziókra érvényes, PC-re ugyanis szokás szerint csúszik a matéria, jelenleg nem tudni pontosan, hogy mennyit.
Így tehát a személyi számítógép fanatikusai szomorkodhatnak, míg a konzolosok örülhetnek, főleg, mert árcédulát is aggattak az illetékesek a csomagra, így a Minerva’s Den DLC 10 dollárba fog kerülni, ha a PlayStation Network-ről húzzuk le, és 800 MS pontba, ha az Xbox Live-ról. A letölthető tartalom hat új Little Sister-t ad hozzá az eddigi felhozatalhoz, valamint három vadonatúj pályát, amivel az egyszemélyes kampányt élhetjük egy kicsit tovább. Ha tehát már korábban kinézted magadnak a bővítményt, és a két nagy konzol valamelyikével rendelkezel, jövő héten kedden figyeld az arra alkalmas helyeket.