Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bobby Kotick, az Activision enyhén pénzéhes vezére minden bizonnyal széles és őszinte mosollyal az arcán kelt fel ma reggel, hiszen egy olyan hír látott napvilágot, ami szerint beindult a cég pénzgyára, és megállás nélkül termeli a szép színes bankjegyeket, lévén a Call of Duty-sorozathoz megjelent pályacsomagok átlépték a 20 milliós álomhatárt. Ennyi map pack talált tehát biztosan gazdára az utóbbi pár évben a szériához, de, hogy egészen pontosak legyünk, csak hat DLC-t számolt bele ebbe az értékbe az Activision.
Így a Call of Duty 4 egy, a World at War három, valamint a Modern Warfare 2 két csomagocskája került összeadásra ezen elképesztő eredmény érdekében, a májusban bejelentett 17 milliós map pack fogyás tehát alig két hónap alatt három millióval növekedett, ami brutális eredmény, még az Activision csapatától is. Persze a név kötelez, akkor lepődnénk csak meg igazán, ha bármi, ami a Call of Duty név alatt lát napvilágot, nem lenne sikeres. Ne feledjük, novemberben itt a sorozat legújabb tagja is, amihez majd újabb pályacsomagok érkeznek, és amelyek majd újfent növelni fogják a már most brutális számadatokat.
angryknight
12 éve, 5 hónapja és 1 hetehát ezen nem csodálkozom a cod az cod 😛