Hogy miket is mutat majd be a közönségnek a JoWood? Nos, kezdésnek ott lesz az ArcaniA: Gothic 4, ami egyértelműen a tőlük érkező leginkább várt alkotás, és bár a népszerű szerepjáték-sorozat immáron nem az eredeti fejlesztőcsapat kezében formálódik, nem kicsit vagyunk kíváncsiak arra, hogy mivé alakult át a gótikus történet. Az expón továbbá helyet kap a SpellForce 2: Faith in Destiny kiegészítő is, ami feltehetően utolsó ízben kívánja bővíteni a nem kevésbé népszerű sorozatot. Végül, de nem utolsó sorban a JoWood egy Nintendo DS-re készülő programot is prezentálni fog az egybegyűlteknek, méghozzá a Playmobil Agents című, mini-játékokkal jócskán megpakolt okosságot, amit elsősorban a kisebb korosztálynak szánnak majd. Nem is kérdéses tehát, hogy a Gothic 4-re kell irányítanunk minden figyelmünket.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ha egy keleti kiadó és fejlesztő nincs jelen Európa legnagyobb játékkiállításán, az elfogadható, de egy öreg kontinensről származó csapat elzárkózása már maga lenne a blaszfémia. Tudja jól ezt a JoWood brigádja is, éppen ezért, mielőtt még bármilyen vádaskodás érné őket, nagyon gyorsan bejelentették az idei gamescom-ra szánt játékaik listáját. Bár a show "kicsinységéhez" a cég is igazodni fog, lévén csak három alkotást visznek prezentálni, de ezeknek is ugyanúgy tudunk örülni, mintha legalább háromszor ennyien lennének.
lac
15 éve, 5 hónapja és 3 heteA Gothic széria sosem volt a kedvencem, azonban a SpellForce expanzió már a fogam alá való.
marduk
15 éve, 5 hónapja és 3 heteKíváncsi leszek az Arcaniára.
shade
15 éve, 5 hónapja és 3 heteVárom már! Mikor is lesz ez a gamescom?
tibit
15 éve, 5 hónapja és 3 heteAhogy én is! 😉