Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony meglehetősen komoly álmokat fűzött a néhány évvel ezelőtt megjelent Eye of Judgment-hez, amely újszerű megvalósításával nagy üzlet lehetett volna, de amikor kiderült, hogy a PlayStation 3 kamerája nem csak a gyári kártyákat ismeri fel hozzá, hanem az otthon eszkábált darabokat is, már sejthető volt, hogy süllyesztőben végzi ez a próbálkozás is. Óriási bukást azért természetesen nem könyvelhetett el a cég, ám az érdeklődés az évek alatt sem akart pozitív irányba mozdulni, sőt, éppen ellenkezőleg.
A silány érdeklődés miatt ugyanis a Sony a minap a PlayStation community fórumán bejelentette, hogy szeptembertől megszünteti az Eye of Judgment online támogatását, leállítja a szervereket, és immáron kizárólag offline formában lesz játszható a kártya alapú stratégia. A sajgó szívű játékosok egészen pontosan szeptember 30-ig élvezhetik az online lehetőségeket, utána azonban már csak akkor lehet multiplayer élményünk vele kapcsolatban, ha áthívjuk a szomszédot egy kis kártyázás érdekében. Három hónap maradt tehát, használjátok ki!
dorcika
15 éve, 6 hónapja és 2 hetePuff neki… 😖
barnoca
15 éve, 6 hónapja és 2 heteEz a szégyenek szégyene.
De mindenesetre oltári nagy kibaszás a játék fanatikusaival!
Össze kéne dobni a szerver fenntartásainak költségeit.
A Sony egy igazi utolsó mocskos féreg módjára viselkedik.
A többi összes mocskos magyar nyelvbe található kifejezést zúdítanám ezennel szeretettel azok felé akik-e döntést meghozták.