Az EA Sports felhozatalának ez az egyetlen tagja, amely kizárólag PC-re jelenik meg, és ez nem fog változni a 11-es sorszámú változat esetében sem. A FIFA Manager 11-et tegnap jelentette be az amerikai kiadó, és bár sok meglepetést ezzel nem okozott, azért örülhetünk, hogy hivatalosan is biztossá vált az érkezése. A munkapadoknál – az elmúlt 5 esztendőhöz hasonlóan – a német Bright Future legényei ücsörögnek, akik a produktumot őszre ígérik. A játék – az EA leírása szerint – egy hatalmas ugrás lesz a virtuális focimenedzser-programok között, köszönhetően többek között a fejlesztett taktikai rendszernek, az eddigieknél realisztikusabb átigazolási piacnak és a kiterjesztettebb online lehetőségeknek. A kiadó postázott néhány screenshotot is, alant találhatjátok őket.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miközben az egész világon tombol a fociláz, és emberek milliói találgatják azt, hogy a török, spanyol, lengyel, bosnyák, ghánai és tunéziai bevándorlók gyermekeivel, valamint egy brazillal megerősített német válogatott hazaküldi-e a másik dél-amerikai nagyvadat, az "Isten keze" által terelgetett Argentínát, a videojáték-ipar befolyásos emberei sem tétlenkednek. Az Electronic Arts már megszámlálhatatlanul hosszú évek óta húz hasznot a FIFA-licencből, amellyel a mezei játékosok elsősorban a FIFA-sorozat kapcsán találkozhatnak. Természetesen, ha már jó pénzt fizetnek a díjakért, igyekeznek minél jobban kihasználni, amelynek eredménye a szűkebb réteg által kedvelt és ismert FIFA Manager-széria.
skyman
15 éve, 6 hónapja és 2 heteHát az tény, hogy most a vb hatására hatalmas hasznot lehet huzni egy-egy fifás játékon. Bár én sose voltam nagy focirajongó, a játékért meg mégugysem voltam oda, igy engem annyira nem is érdekel. Bár az feltünö, hogy nagyban mássab mint pl egy 2008 as Fifás játék.🙂
fabre
15 éve, 6 hónapja és 2 heteNagyon királyuk néz ki ,ezt bekell majd szerezni !! 🙂
fabre
15 éve, 6 hónapja és 2 heteA cikk is jó lett … !
dorcika
15 éve, 6 hónapja és 2 heteAkkor sem fifázok!! 😄
dns
15 éve, 6 hónapja és 2 heteKis lépés a németeknek, nagy (bak)ugrás Maradonának…
vendeg
15 éve, 5 hónapja és 2 heteJelentkezz online fifára
http😕/www.matusfifa.lapunk.hu
Mindenkit szívesen várunk.😎
ajstyles
15 éve, 1 hete és 2 napjaSztem jobb a sima játék, bár ez is elmegy🙂