„Szívesebben adnék el tíz millió játékot 25 dollárért mobil eszközökre, hogy a felhasználók később a DLC-t is megszerezhessék hozzájuk, mintsem, hogy 5 millió példányt 50 dollárért árusítsak, amelyet ha már végigjátszott valaki, eladja másnak. Úgy gondolom, hogy ez csak a vevők javát szolgálná, mivel ők is jobban járnának, ha olcsóbban jutnának hozzá a szoftverekhez. Ez is azt támasztja alá, hogy az iPhone-os és az iPad-os késztermékek olcsóbbak” -nyilatkozta Mark Rein. A férfi szerint az olyan produktumok, mint a Gears of War és a többi már most remekül működnének a mobil eszközökön, ha azok négyszer olyan erős teljesítményűek lennének mint a mostani konzolok. A férfi azt állítja, hogy a jövőben olcsóbb játékok fognak megjelenni iPhone-ra, illetve iPad-ra, amelyeket később mikrotranzakciók által lehet bővíteni.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mark Rein, az Epic Games alelnöke szerint az Apple Inc. iPad és iPhone készülékei a jövőben felválthatják a hagyományos konzolokat. A férfi azt nyilatkozta a GameHorizon konferencián, hogy a játékok terén az Apple készülékei kerülnek majd erőtérbe a jövőben. Az alelnök szerint már most felülmúl pár iPhone-ra, illetve iPad-ra készült szoftver néhány konzolos programot. Ezen kívül azt az álláspontját is kifejtette, miszerint már nem is kell olyan nagyon sokáig várnunk, hogy a mobil eszközök technikailag és tudásilag is ott tartsanak, ahol jelenleg az Xbox 360 és a PlayStation 3 konzolok.
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 2 heteJó a hír, csak a dollárnál a d-t kisbetűvel kell írni! Légy szíves, javítsd ki.
lilith
15 éve, 7 hónapja és 2 heteRendben – javítva – elnézést a hibáért.
shade
15 éve, 7 hónapja és 2 heteFú, ez dúrva.
vopi
15 éve, 7 hónapja és 2 heteKötve hiszem hogy bármelyik fel tudja váltani a 106″-os tévé, meg egy fullos hangrendszer helyét. Plusz egyiken sem lehet 4 fős party-játékkokkal játszani. Stb
dorcika
15 éve, 7 hónapja és 1 heteÉn sem hinném, de majd kiderül 😖