Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Masahiro Sakurai, a Kid Icarus: Uprising program fejlesztője szerint a mai lövöldözős játékok sablonosak és semmi kreativitás nincs bennük. A férfi nem a játékmenetre gondolt a kijelentése alatt, hanem a vezérlésre, amelyben az aktuális szoftverek esetében nem történt jelentős változás. Sakurai véleménye szerint ez az észrevétel különösen a konzolokra készült FPS termékekre vonatkozik, ugyanis azoknál könnyen megfigyelhető, hogy a vezérlés kapcsán semmiféle érdemleges változás nem következett be az utóbbi időkben.
„Az a véleményem, hogy mostanság szinte minden lövöldözős alkotásnak ugyanaz a vezérlési rendszere. Az FPS lövöldéknél is jól megfigyelhető, hogy például a mozgás és a tüzelés vezérlését ugyanazok a billentyűk szabályozzák. Szerintem ez egy globális probléma, mert semmi kreativitás nincs benne, hogy folyton ugyanazokkal a mozdulatokkal már-már rutinszerűen irányítjuk a karakterünket. Úgy érzem, hogy az alkotók kifogytak az ötletekből és nem is erőltetik meg magukat, hogy valami újat mutassanak fel, csak a történetre és a grafikára figyelnek oda. A Kid Icarus: Uprising szoftverrel szeretnénk ezen változtatni és a vezérlés is másképp lesz megoldva, nem úgy, mint a többi hasonló program esetében” -nyilatkozta Masahiro Sakurai.
lac
15 éve, 6 hónapja és 3 heteDe ez miért is baj? Kontrollerrel alapból nehézkes FPS-t tolni – ha undok lennék, PC-s lévén azt mondanám, hogy szimplán xar -, és nem értem, hogy miért kellene variálni egy jól megszokott formulát. Nem örülnék én sem, ha egyik pillanatban még a billentyűzeten a WASD szolgáltatná a mozgást, a másikban meg az OKLÉ kombináció.
„csak a történetre és a grafikára figyelnek oda” – ezzel mi a baj? Az FPS-ek mindig is a technikai innovációkról szóltak, és ez így van rendjén. Az esetek legnagyobb részében az ilyen típusú játékok miatt lettek létrehozva a népszerű grafikus engine-ek, amiket később más kategóriájú játékok is átvettek. Unreal/Gears of War, CryEngine/Aion stb.
Ha egy FPS gyönyörű, jók a hangok, király a sztori és a játékmenet, akkor egye fene, szívesen játszom vele, valahogy csak kibírom innovatív irányítás nélkül is…
dorcika
15 éve, 6 hónapja és 3 heteNem tudom, lehet, hogy igaza van… De mindenesetre kíváncsi vagyok, milyen is lesz ez a Kid Icarus: Uprising változtatás… 😖