Daniel egy, a CVG-nek adott interjúban elmondta, hogy két-három évente folyton előkerül a PC-s játékok és a fantasy halála. Viszont a legjobb és legnagyobb játékok mégis mindig erre a platformra születnek, elég csak a World of Warcraft-ra gondolni, amit szószólónk csak burkolt formában jegyzett meg a nyilatkozat alatt. Arról azonban már nyíltan beszélt, hogy a PC kezelőfelülete, avagy az egér és a billentyűzet kombója sokkal kötetlenebb, mint a konzolos kontrollerek, és bár tisztában vannak a BioWare berkein belül is a platform hátrányaival, azért mégsem lehet kérdés, hogy a PC még mindig elsőbbséget élvez a konzolokkal szemben, ha játékfejlesztésről van szó, mert sokkal kevesebb határt kell felállítani egy ilyen cím programozásakor. Így volt ez a Dragon Age: Origins, és így lesz a Star Wars: The Old Republic esetében is. Még hogy a PC nem játékra való, ki is állított ilyen balgaságot?
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Valami történik manapság a játékvilágban a PC-vel kapcsolatban, ez vitathatatlan tény, hiszen szinte naponta érkeznek olyan friss információk, amelyek ezt a játékplatformot éltetik, gondoljunk csak a Microsoft-ra, akik úgy tűnik, hogy a jövőben nagyon komoly figyelmet fordítanak végre ismét a számítógépes fejlesztésekre. A mai napon pedig a BioWare egyik megmondóembere, Daniel Erickson intézett pár nagyon kedves szót eme rendszerhez, úriemberünk szerint ugyanis lényegesen könnyebb személyi számítógépekre játékot fejleszteni, mint konzolokra, elsősorban a kötetlenség, és a határtalanság miatt.
dorcika
15 éve, 6 hónapja és 3 heteIgazuk van! 🙂
mmartina
15 éve, 6 hónapja és 3 heteAkár idézhetném az utolsó mondatot is… 🙂
skyman
15 éve, 6 hónapja és 3 heteHát ez nekem mostanság, nem igy derült ki, hogy igy lenne, hisz rengetegszer olvashatuk, hogy PC-re sajnos nem jelenik meg. Bár kétségkívül, örülök nagyon a hírnek
hisz rengeteg olyan alkotás van amit szívesen látnék a gépemen is. Hiszen sokan ezért is korszerűsitük, esetleg cserélik le gépeiket, mert ahhoz, hogy internetezzen valaki, vagy zenét halgasson nem kell valami hűdeerős gép😄
Teljesen egyetértek, hogy a PC igenis játékravaló, és igenis hatalmas tábora van😄
shade
15 éve, 6 hónapja és 3 heteÚgybizony! PC Forever! 😄