Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Valve csapatának mindenképpen kijár egy óriási tapsvihar, lévén az elmúlt hét összes napján a középpontban voltak egy hatalmas E3-ra szánt meglepetéssel, amelyről ezernyi találgatás látott napvilágot, ám most úgy tűnik minden hiába volt, a nagy porfelhő lecsillapodott, a srácok pedig úgy gondolták, teljesen törlik a ma délutánra szánt nagy bejelentést. Hogy mi állhat a hirtelen változás mögött? Ez feltehetően immáron egy nyitott kérdés marad, míg világ a világ, ugyanakkor senki se mondja, hogy nem voltak előjelei.
Hiába tippeltünk ugyanis mi egy Half Life: Episode Three bejelentésre, majd később a sorozat harmadik nagy epizódjára, amikor képbe került a Source Engine 2, a Valve nem bírta tovább a nyomást, és egy meglepően ingerült nyilatkozattal látta el az újságírókat, amiben kis híján nyomdafestéket nem tűrő szavak is helyet kaptak. Talán ennyire nehéz felfogni számukra, hogy Gordon Freemant akarja a nép? Meglehet, mindenesetre a Valve a hétvégén úgy döntött, inkább teljes egészében törli az egész nagy meglepetést, és ugyan ott lesznek az E3-on, de semmiféle meglepődést kiváltó dologról nem rántják le a leplet. Vagy mindezt csak azért mondják, hogy végre békén hagyják őket a rajongók? Délután kiderül!
skyman
15 éve, 7 hónapja és 1 heteHát ezeken is csak az úthenger tud eligazodni, az is csak ha kétszer megy😖
shadow_1
15 éve, 7 hónapja és 1 heteHmmm furcsák 😄
lehet hogy az utolso mondatnak van jelentösége
bár azis lehet hogy még finomitgatnak a játékon és-vagy valami más játékon is törik a fejüket
marduk
15 éve, 7 hónapja és 1 heteGordont akarjuk!
dns
15 éve, 7 hónapja és 1 heteLehet rájöttek, hogy senkit sem érdekelne egy Steam 2.0?😛
shade
15 éve, 7 hónapja és 1 heteHát már nemigaz mitművelnek ott a Valvenál…állítom nincs is semilyen Half Life 2 Ep3…
richie8
12 éve, 5 hónapja és 10 órájaPersze h nincs 😖 És a közeljövőben semmiféle ilyesmi nem fog napvilágot látni. A HL még mindig várat magára, ellenben semmi konkrét megerősítés nincs róla.