Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Shankről kevés szó esik a mindennapi hírek során, magunk sem tudjuk miért, hiszen egy meglehetősen érdekes alkotásról van szó. A mostanában újra divatba jött 2D-s platformjátékok sorát erősíti, amelyben egy modernizált western környezetben, egy klasszikus bosszúállós történetet játszhatunk majd végig az idei nyáron. A Klei Entertainment produktumában már az Electronic Arts is meglátta a lehetőségeket, ugyanis a két fél könnyedén megegyezett egymással, hogy az amerikai kiadó által futtatott EA Partners program (lásd még: Crysis 2, Bulletstorm vagy APB) keretében legyen kiadva a program.
A Shank a szokásos hármasra (PC, Xbox 360 és PS3) jelenik meg, és kizárólag digitális letöltés útján lesz elérhető, azaz a boltokban hiába is keressük majd. Érdekességképpen megemlíthetjük, hogy a sztoriért az a Marianne Krawczyk lesz felelős, aki a God of War-széria eseményeit is megálmodta. Az E3 hatására kiadott trailer sajnos meglehetősen rövid, gameplay jeleneteket kever átvezetőkkel, ám mégis kellően hangulatosra sikeredett, és nagyszerűen ellátja feladatát, azaz felhívja az emberek figyelmét a termékre.
mmartina
15 éve, 7 hónapja és 1 heteAranyos. Tetszik ahogyan megvan rajzolva, de szerintem játszani nem fogok vele, mivel nem tetszik a stílusa.
lacyboy
15 éve, 7 hónapja és 1 heteSzeretem a 2D gameket tuti kifogom probálni
shade
15 éve, 7 hónapja és 1 heteEz nagyon komolyan megvan csinálva! 😄
shadow_1
15 éve, 7 hónapja és 1 heteén má hallotam erröl a Shank-töl szerintem naon komoly hogy egy ien 2D-s játékokbol miket tudnak csinálni 😄
dorcika
15 éve, 7 hónapja és 1 heteEz tök jóó! 😄 Bár nem hiszem, hogy kipróbálom… 😖