Legalábbis a játék sztorija szerint, most ugyanis egyenesen a Hidegháború legridegebb hadszíntereit vesszük célba hősünkkel, Strogov kapitánnyal, akinek ezúttal segítsége is akad, lévén két új játszható karaktert sikerült beleszőni a sztoriba, az ismeretlen előélettel rendelkező Viktor Kovalevet és Olga Godunova-Lopest. Hogy ők Strogovval együtt, esetleg kooperálva kerülnek bevetésre, esetleg kapitányunk helyett, azt egyelőre nem tudni, azt viszont már igen, hogy mindegyik különböző képességgel rendelkezik majd, illetve bármikor válthatunk a kémek között, így csak a mi teóriánk ugyan, de szerintünk mindhárom karakter egy időben lesz a pályákon. Akár egy modern Commandos…

Oldalukon egyébiránt Észak-Amerika, Kuba és Európa nagyobb városait járhatjuk meg, és természetesen akad még újdonság szép számmal ezeken kívül is, így például a vadonatúj grafikus motor, amely képes támogatni a legfrissebb grafikai technológiákat, a rengeteg új gyilkolási lehetőség, amelyekkel változatosabban végezhetjük ki ellenfeleinket, de beépítésre került egy halom új mini-játék is. Egyetlen gondolattal összefoglalva, ezek az oroszok ismét tudják mitől döglik a légy, képesek újdonságokat csempészni egy folytatásba, ami történetesen most a Death to Spies 3 lenne. Kíváncsian várjuk a további részleteket!