Boxeső esett Komló cityben, amiretartalom Hori és a Kárpátia zenekar találta meg az okot Sherlock Holmes támogatásával. Amikor Hori barátját Danit elkapták és átadták Holmes-nak, akkor feldühödött Sherlcok, mert a boxokat odaadták gyújtósnak Jozsinak. Felbérelte Holmes Danit, hogy kapja el Horit és megbüntessék amiért odaadta gyújtósnak Jozsinak. El is kapta de elszabadult közben és csinált egy masinát amit a GC barátai tudtak követni a GC buszon. Ferihegyen láttak egy repülőgépet, amiben sejtésük szerint Hori volt és ott volt. Helokittit pedig kihagytam ebből.
Dolgoztak a szerelők a gép belsejében az ármkörök javításáért, de nehezen haladtak a megoldás felé. 2-en őrizték Horit. Eléggé nem figyeltek rá és a fogaival kifaragta a gép oldalát és rájött, hogy nem fér ki a vezetékek miatt és odébb már a megerősített beton farokszárnyak voltak. Hát felállt, odament az egyik őrhöz, kivette a kommandós kést a büdös zoknijából és az agyilag is büdös zokni őr nem vette észre. Elvágta a vezetékeket és már áram sem jutott a boxokhoz.
A GC barátok észrevették a repülőtér kilátóján egy fizetős távcső segítségével, hogy Hori a jukon próbált kimászni és most a vezetékeket vagdossa. Gondolkodtak hogyan juthatnak le a géphez és eközben Kitti észrevette, hogy a fura ruhás emberek, akik valószínűleg a reptéren dolgoznak bemehetnek egy bizonyos ajtón és lent mászkálnak a gépek között vidáman. Szólt a többieknek, hogy nézzétek milyen boldogan mászkálnak ott a fura ruhás emberek. Kitta, aki tartotta a női frontot a GC-n így szólt:
-Valahogyan nekünk is kellene szerezni olyan ruhákat és felhúzni azt lemenni a géphez észrevétlenül vidáman.
-Üssük le az erre elhaladó dolgozókat és egyenként menjünk be az ajtó másik végére és ott várjunk meg mindenkit. [mondotta RED]
-Vegyünk sok energiaitalt és adjuk oda Maniac-nak, hogy üsse le az erre járkáló személyzetet vagy mit. [mondotta Shade]
-És még tömjük tele csokikkal is a zsebét, mert biztos azt is akar majd enni az energiaitalhoz, mert több erőt ad.
Hát így tettek és elmentek várni a büfében a sorukra.
Közben a szerelők megéheztek és tartottak egy 2 órás ebédszünetet. Megéheztek az őrök is és ők is kuncsorogtak a szerelőktől, amihez ki kellett menniük. 10 percenként „korrant” egyet a gyomruk egyszerre hangosan és szentimentálisan kimentek kuncsorogni. Hori gondolta, hogy 1-2 órás lesz az ebédszünet és mefigyelte mikor mennek ki az őrök. Amíg egyedül maradt vagdosta tovább a vezetékeket, hogy kiférjen. Véletlenül összeért 2 nem egymáshoz illő vezeték és elkezdett Dragonforce szólni valahonnan. Ez Horit meglepte és jobb kedve derítette és próbálgatta tovább melyik vezetéken mi szól. Mentek a zenék: Metallica, Disturbed, Dragonforce, Ozzy Osborne, Rise Against és amire kitépte az összes kábelt hirtelen: Dj Tiesto. Kiszabadult és eszébe jutott, hogy a székről is le tudja vágni a köteleket amikkel odakötözték a széket hozzá. Gyorsan futásnak eredt ki a jukon a terminál felé.
A GC barátok addig leütöttek körülbelül sok embert és elvették a ruhájukat, hogy be tudjanak menni az ajtón. Mind bejutottak és csodálkoztak az ajtó mögötti dolgokon. Jobbra rögtön egy kíni városrész fogadta őket amitől kicsit balra már a reptér konyhája volt. A látótér középtáján futószalagok ezre volt látható ami mellett ott volt az öltőző a munkásoknak. Még odébb volt egy lépcső amin lefelé lehetett menni vagy fölelé. Elindultak a lépcsőn lefelé és eljutottak egy repülő garászig, amiben szerelték a repcsiket. Észrevétlenül akartak átmenni rajta, hogy ne vegyék észre őket. Eszesen elindultak az zoxigénes üvegek mögött át a csavaros dobozokon és a lekváros kerekeken túl a oprás tengeren egészen az ajtóig. Látták, hogy Hori fut feléjük és Hori látta, hogy a kilátóról fényképezik őt, aminek a hatására nem látott semmit, mert a napba nézett, ami a vakuk felett volt. Marco észrevette ügyesen okosan, hogy Hori nem sokat láthat, mert a napba belenézett és most görbén elfordult tőlük.
A repülőn visszamentek az őrök a repülőre és nem nézték meg, hogy a helyén van e Hori, mert kaptak ebéd darabokat a szerelőktől. Mikor megették, megimt kimentek kuncsorogni, de nem kaptak, mert megették az ebédet. Visszamentek szerelni a szerelők és érzékelték a műszereik, hogy nincs feszültség a vezetékben. Rákötöttek egy ampermérőt, hogy van e benne áramerősség, de az sem volt ezért kíváncsiak votlak, hogy mennyi wattot tud leadni így a vezeték és kisebb meglepődés után, hogy 0 wattot ad le rájöttek ,hogy valahol megszakadt az áramkör. Elkezdték kitépni a falból a vezetéket, de a hátsó betonszárnyhoz érve elakadtak. Átnáztek a másik szobába és észrevették, hogy van egy lyuk a falban és el vannak váva a vezetékek. Megkérték az őrőket, hogy engedjék be a szerelőket, de nem engedték ,be mert kevés kaját kaptak. Ezután a szerelők agyaéni kezdtek, hogy mivel vehetnék rá az őrőket, hogy beengedje őket. Hát szóltak Daninak, és hosszs beszélgetés után meggyőzték Danit hogy a Komlói újságban nincs Barkácshírdetés. Még tovább próbáltak rá térni lényegre de eljutottak oda, hogy Daniról kiderült, hogy az igazi neve Komlósi Sanyi. Na végre a dolgozók örömére elérték, hogy szóljon az őrőknek Sanyi, hogy engedje be őket a szobába, de ekkor észrevette Sanyi, hogy csörög a telefonja.
-Szia anyuci
-Cső fiam
-Na mivan, na mivan?
-Figyeljél csak Shanyika. Készen van az ebéd már 5 órája és 3 óra múlva sötétedik úgyhogy gyere haza.
-Nem
-Jó akkor meglátod, hogy mikor lesz a te kívánságod szerint ebéd.
-Szia anya
-Várj várjál ba…
Letette a telefont és beengedtette a szerelőket a helységbe, hogy megszereljék a vezetéket.
Eközben az őrők észrevették, hogy Hori megszökött és engedéjt kértek Sanyitól, hogy utána menjenek. Elindultak és rögtön el is fáradtak a tűző napon és kerestek valami árnyékos helyet. A keresés közben meghallották, hogy valakik kiabálnak, hogy Hoi erre gyere és észrevették, hogy fut valaki a hanggal eléggé párhuzamosan görbén. Ők is gyorsan utána eredtek.
Na ennyi;) TO BE CONTINUED
skyman
15 éve, 7 hónapja és 4 heteNa végre mégeggy szelet a történetböl😛
” A GC barátok addig leütöttek körülbelül sok embert ” most ez a mondtad vitte a primet. Hori megoldható az h egy iciripicirit hosszab részek legyenek?😛
Tudom igy nagyobb az izgalom, de amugy meg nagyobb az ovácio😄
hellokitti
15 éve, 7 hónapja és 4 heteJéé,Kittyke is belekerült…🙂 Annyira édes vagy,Horikám,köszi,puszi 🙂
„-Üssük le az erre elhaladó dolgozókat …”
Ez a Királyfi mindig olyan agresszív😄
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 4 heteJóvan látom nem aratott ez a rész nagy sikert látszik hogy 4 nap alatt aludtam kb 15 órát😖
hellokitti
15 éve, 7 hónapja és 4 heteMost miért mondod ezt? Nekem nagyon tetszett,adtam is ötöst 🙂
Tényleg, ki mert alacsonyabb pontszámot adni ? Irgum burgum…ejnye-bejnye…
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 4 heteHa nem teccik akkor nem szenvedek vele…
skyman
15 éve, 7 hónapja és 4 heteSkyman is 5 öst adott😉😛
EGyébkétn Hori az napi majdnem 4 óra:d böven elég, még majdnem sok is😄xd
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 4 hetejah csk hogy abból 3 nap osztálykirándulás ami eléggé zúzós volt és tegnap meg halálra dolgoztam magam mamámék kertjében meg ma sem keveset segítettem nekik.
Csak hogy dicsekedjek:
levágtam fűt, levágtam sövényt (ami az egész kertet szinte körbe veszi), papám fák tetejit vágta le és én húztam meg ddaraboltam, kb 2 emelettel feljebb 100 fordulatból téglákat cipeltem 2 vödörbe, ástam, betonoztam, gereblyéztem, orgonafák tetejit megmeccettem, fár másztam és száraz ágakat tördeltem.
És ide nem írtam le miket csináltm osz alatt…
maniac
15 éve, 7 hónapja és 4 heteHorikám, fantasztikus lett ez a blog.😄 És megint én lettem a verőlegény, hát.😄 Mikor fogok vajon virágos réten ugrándozni?🙂 Várjuk a folytatást, mi az hogy!
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 4 heteMajd akkor a következő részben ugrándozhatsz, mert eddig úgy gondolkodtam😉
kitta
15 éve, 7 hónapja és 4 heteMajd ha virágos-rétes avatarod lesz, nem barlangos-morcos-medvés 😄
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 4 heteMár szinte az van, csk a virágok hiányoznak😄
skyman
15 éve, 7 hónapja és 4 heteUhha Hori:d Télleg nem szaroltál😄
ÉS mennyit kérsz egy napért? jöhetnél hozzánk is pár nappra😛
maniac
15 éve, 7 hónapja és 4 heteLehet talán maradnék verőlegény…😄😄😄
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 4 heteRokonoknak ingyen de nem rokonoknak 500 forint/óra és pihenést nem számolok. De bezzeg anno 42-ben amikor a világháborúban kellett ásni…
hellokitti
15 éve, 7 hónapja és 4 heteJaj,Sky…már megint a lógáson töröd a fejed ? 😄
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 4 heteDe már előzetest adtam, akkor meg kell maradnia sajna😄 De hid el nem lesz piskóta😉
maniac
15 éve, 7 hónapja és 4 heteBízom benned kis pajtás!🙂 Fehér fűzős Martens bakancs jöhet!😉
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 4 heteWáááá nekem csak fekete fűzős Red Rooster van😄
skyman
15 éve, 7 hónapja és 4 heteHuhha Hori, te azt nem sajnálod odaadni😄
Basszus én keresek 400-at óránként😖 mostmár béremelést kérek az biztos😄 főleg h még nekem a jogsi árát is ki kell keresnem😄xd
Hát persze, én is mikor a tankot hajtottam kinn a szántásba😛
skyman
15 éve, 7 hónapja és 4 heteHallod kittyke az régi-uj munkahelyemen most dicsértek meg, hogy milyen ügyesen hajtom a traktort😛 lógás, meg pihizés nélkül, szal ne szojjá be, és ne OFFold tele szegény Hori Blogját😛
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 4 heteÉn a Hunyadi SS hadosztályban voltam árokásó. Te mi voltál akkor?
skyman
15 éve, 7 hónapja és 4 heteHát én voltam a traktoros😄 Meg mentem a JCB (Józsi cidázt a brékot😛) Tipusu markolommal, és segitettem a gödörásában😛
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 4 heteEmber sárból lesz és sárba vész
A szegény ember nem sár, csak izom és vér
Izom és vér, csontos kéz, erős hát, és éles ész.
Mikor megszülettem nem volt napsugár
Cákány a kézbe és a bánya várt
16 tonnát raktam akár egy gép
A zord főnök így szólt, ez elég szép
Ref:
16 tonnát raksz és mennyi a bér?
Egy nappal vénebb vagy a hiteledért
Szent Péter engem ne hívj, én nem mehetek
A lelkem a vállalatot illeti meg.
Megszülettem a telepeken
Csak küszködj és melós lett a becenevem
Mint kölykét az oroszlán nevelt a sors
Az asszony halgat, mert a kezem gyors
Ha jönni látsz jobb, ha félre lépsz
Ha nem figyelsz, már egy csontot sem érsz
Az egyik öklöm a vas, a másik acél
Ha nem talál jobbról, hát balról ér
16 tonnát raksz és mennyi a bér?
Egy nappal vénebb vagy a hiteledért
Szent Péter engem ne hívj, én nem mehetek
a lelkem a vállalatot illeti meg
héjhéééjjj
Eztet énekeltem magamban😄 Jó kis Rózsaszín Pitbull😄 ugyis Komlósi zenekar😄😄😎
skyman
15 éve, 7 hónapja és 4 heteHát igen, Rószaszin Pitbull😄
Van nekik egy jo kis traktoro zenéjük is😛 „beszorultam egy zetorba” nem tudom ismered e?:d
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 4 heteHát ha már személyesen ismerem a zenekart akk sztem ismerem a zetorost😄
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 4 heteMég ha csak pitbull lenne… De feldolgozta rengeteg zenekar, mivel ez 1 jó régi bányász induló…
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 4 heteDe nem ilyen formában dolgozták fel a zenekarok, mint ez.
tibit
15 éve, 7 hónapja és 3 heteMit akarsz ezzel mondani? 😮 Árokásó?
hellokitti
15 éve, 7 hónapja és 3 heteJaj,de vicces 😄 Biztos, te ihletted a szövegírót😄
vendeg
15 éve, 7 hónapja és 3 heteKisfiam én ezzel nem poénkodnék!
skyman
15 éve, 7 hónapja és 3 heteHát Kittyke valószínü, hogy nem ismered a szövegét😛 AJánlom, hogy hallgasd meg:d egyébként Zetort meg csak akkor vezettem mikor vizsgáztam ugyanis azon vizsgáztam, nem voltam olyannal még szántani😛
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 heteMiért? Ez volt az egyetlen hadsereg a vesztes feleknél akit nem büntettek meg a 2. világháborúban. Szóval nem voltak rosszak😉
tibit
15 éve, 7 hónapja és 3 heteAz egy dolog, hogy nem voltak „rosszak” de SS hadosztály volt ami már magában egy bűn. És inkább csak papíron létezett a hadosztály, teljes, rendes valójában sosem vetették be. És igen, hadosztály volt, nem hadsereg.
Meg ezernyi olyan egység volt amelyet nem büntettek meg, bár nem tudom, hogy te a büntetés alatt mit értesz.
Hungarista tetszik lenni? 🙂
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 heteJólvan ha nem érted nem érted. Az én ismerőseimnek elsütöttem akkor egyből tudták mivan és röhögtek rajta.
Amúgy Hungarista valamicska.
tibit
15 éve, 7 hónapja és 3 heteMagyarázd el… ha csak valami rasszista akkor ne, mert ugye azt nem szabad!
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 heteNem rasszizmusról van szó, hanem hogy a 2. világháborúban hol voltam én még? még mamámék sem éltek akkor. Meg hát ásásról volt szó itt és akkor ez lett.
skyman
15 éve, 7 hónapja és 3 heteIgazábol ez a szófordulat használata, hogy „bezzeg még a második világháborúba” és még folytathattnám, ez a mai magyar fiatalság, szlengjébe kezd beletartozni, tehát erre a kifejezésre ugy tekintünk mint pl a „hozd ide a tejet” kifejezésre. Igzaábol ez valóban sokkal többet takar és tényleg oda kellene rá figyelni, hogy ezt ne hazsnáljuk, de sajnos már a „k….. a….” is pont ebbe a kategoriába tartozik, mert sokan oly egyszerüen használják e két szot, mintha csak az „és” vagy az „az” szot használta volna. Nem vonatkoztat senki rá figyelmet, és nem nézik a valos hátterét, pedig sokszor kéne, mert aki nem tudja, hogy ez már bele tartozik a szlengbe, annak ez nagy érvágás lehet, és jogos felháborodás keletkezhet benne.
kitta
15 éve, 7 hónapja és 3 heteEzt nagyon korrektül leírtad Skyman! Kár, hogy aki használja, annak ez nem sikerült! 🙂
maniac
15 éve, 7 hónapja és 3 heteÉn ezt nem tartom ennyire komoly helyzetnek azért.🙂 Speciel óriási világháború fanatikus vagyok – rengeteget olvasok a témában, ereklyéket gyűjtök, makettezek -, tehát ha nekem ezt mondja valaki, biztosan nem veri ki a biztosítékot. És szerintem másnál sem. Akkor miért tanítanák történelemből?🙂 Szleng formájában meg pláne nem kell sértenie senkit sem. Tudtommal kis hazánkban is egyedül a népirtásról fogalmaztak meg törvényeket, bár én speciel azt sem értem, hogy igazából miért. Na jó, értem persze, de a véleményemet, illetve a valódi okokat nem kívánnám részletezni, mert sem pénzbírság, sem bezárás nem hiányzik. Tehát a második világháború emlegetése szerintem egyáltalán nem bánt senkit sem, az SS hadosztály megemlítése ESETLEG rossz érzéseket válthat ki emberekből, tevékenységükből kifolyólag ugye, de maga a világháború a történelmünk része volt, ami bármilyen szóhasználatban szerintem esélytelen, hogy bárkit is megbántson. Hori korábbi hasonlata – az SS hadosztályos – már nyilván sérthetett – hangsúlyos a feltételes mód -embercsoportokat, de a világháborúzás nem értem kit bánthat… Akkor ennyi erővel ne gyártsunk háborús játékokat, mert felháborodást kelthetnek, nem ugyanaz?🙂
skyman
15 éve, 7 hónapja és 3 heteEggyetértek veled Maniac.
Ez teljesen igy igaz. Csak azért mondom, mert sokakban más érzéseket kelt mint bennünk. Mi teljesen igy tekintünk rá, és azthiszem, hogy tekinthetünk is rá, mert mint ahogyan mondtam nem szabályozza törvény. Csak sokakat mégis e kifejezés során furcsa érzések, félelmek fognak el. Természetesen megértem őket is, és igazat adok, ha azt mondják, hogy ezt most ne használjam ne beszéljünk róla. És gondolom az bántotta meg a kedves Vendéget, hogy amolyan vicc formájába, vagy csak a poén kedvéért irta Hori azt a pár sort. Ugy gondolom, hogy tényleg nem kell komolyan venni, hiszen nincs ebben semmi tiltás.
Tehát akiben valamiféle hatást vált ki akár az SS hadosztály, akár ez efféle kifejezések, az engedlye el a füle mellett, hiszen ezek nem konkrét dolgok. Aki meg birja az olvassa el és nevessen rajta egy jot🙂
ÉS köszi Maniac, hogy megosztottad az álláspontod, eggyetértek veled, a világháborut igenis felkell vállalni, és tudni kell vele élni, nem pedig egy a harry potterhez hasonloan, nem beszélni rola(Voldemort gondolok😛 ). Részemről ennyi😉
horiahun
15 éve, 7 hónapja és 3 heteVilágháborúsdihoz annyit, hogy tetteidért vállalni kell a terhet…