Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A legendás Elite-sorozatot manapság már csak az idősebb korosztály, vagy a régebbi játékokat fanatikusan kutató réteg ismerheti. A lényeg, hogy a széria legendává vált, kiváló darabokat adott a játékvilágnak, ennek fényében örültünk is neki, amikor az illetékesek anno bejelentették, hogy készítik a negyedik felvonást, ami next-gen konzolok mellett PC-re is készül. Méghozzá jelenleg is elméletileg, bár egyes pletykák úgy tudják, hogy a Frontiers felfüggesztette a játék munkálatait.
Hogy ebből mennyi igaz, azt nem tudni, de tény, hogy már évek óta csend van a projekt körül, és a stúdió feje, David Braben sem nyilatkozott túl bizalomgerjesztően a témával kapcsolatban. Azt megerősítette, hogy valóban voltak változások a Frontiers háza táján, ami jelen esetben elbocsájtásokat jelent, de az Elite IV munkálatainak befagyasztását nem kommentálta, lévén pletykákra nem kíván reagálni az úriember. Tizenkét évnyi fejlesztési időt követően azonban kezdünk kicsit szkeptikusak lenni David szavait illetően, mindenesetre ha végre le tudnák szállítani a The Outsider című másik projektjüket, akkor talán végre tényleg jutna idő az Elite IV-re is. Várjuk a történet folytatását…
skyman
15 éve, 8 hónapja és 3 napjaHát én nem ismerem ezt a játékot, de gondolom nem lehet, lehetett rossz😄 Bár nem értem , hogy akkor mért nem mondanak konkrétat. Megcsinálhatnák ezt a részt és akkor meg tudnám nézni én is, hogy milyne si ez a játék😄