„Hat évvel ezelőtt az Epic Games egy PC-re fejlesztő vállalat volt, később készítettünk egy programot PlayStation 2 konzolra, de a többi termékünket kizárólag PC-re adtuk ki. A konzolra kiadott szoftvernek meglepően nagy sikere lett, így aztán fordult a kocka és az emberek már egyre csak azt kérdezték tőlünk, hogy miért ne nyithatnánk egy sikeres konzolvállalkozást? Komoly piac felméréssel egybekötött közvélemény kutatás végeztünk, majd végül úgy döntöttünk lépnünk kell. Ezt követően már csak kizárólag a konzolos alkotásokkal kezdtünk el foglalkozni, egészen egyszerűen azért mert csak azok hoztak anyagi hasznot a cég számára. Az elmúlt évek folyamán, sajnos szembesülnünk kellett a kalózkodás közvetlen és közvetett következményeivel, amelyek tönkretettek rengeteg neves, független fejlesztőt és teljesen megváltoztatták az addig hatékony, rentábilis üzleti modellt” – mondta Capps, aki beszélt még a népszerű Free2Play-játékokról, amelyek a mikro-tranzakciókat finanszírozzák és sok felhasználót szegeznek a PC-k elé. Véleménye szerint erre a Farmville a legjobb példa, ez minden idők legnagyobb matériája. „Talán a Facebook megmentheti a PC-s szoftvereket, de sose fog a Gears of War fölé érni” -nyilatkozta Mike Capps.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Epic Games elnöke, Mike Capps kifejtette azon véleményét, miszerint a kalózkodás napjainkban egyre nagyobb méreteket öltő problémát jelent a PC-s szoftverek területén. A férfi azt nyilatkozta az egyik interjújában az angol nyelvű online Edge játékmagazinnak, hogy szerinte a pénzt jelenleg szinte csak a konzolok hozzák a játékipar számára. Az Unreal Tournament 3 és a Gears of War után az Epic Games nem foglalkozik PC-s termékekkel, számukra a konzoloké a jövő.
marco
15 éve, 8 hónapja és 5 napjaEzzel a nyilatkozattal egyetértek. De kb 4-5 éve így gondolom, a konzolé a játékipar jövője.
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 5 napjaÉs akinek nincsen pénze konzolra arra nem gondolnak? Az meg sírni fog és botránykozni, hogy nem adják ki a játékokat pc-re. Lehet hogy kevesebb hasznot húznak belőle, de akkor is haszon. Ennyire pénzéhesek nem lehetnek.
shade
15 éve, 8 hónapja és 5 napjaEz baromság! Xboxon is ugyanolyan a kalózkodás mint pc-n!És nemhiszem el, hogyha már kiadják konzolokra megvan a megfelelő bevétel és attólmég nyugodtan kiadhatják pc-re azzal semmitsem fognak veszítani, csak roszabb esetben visszanyerik a pc-s verzióba ölt pénz nagy részét.
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 5 napjaEz egy nagy összeesküvés amibe a Microsoft lefizette és le akarja fizetni az összes játékgyártót, hogy ne adjanak ki játékokat PC-re. Ezzel a pc-t akarja kiverje a piacról, mert nem volt jövedelmező a behozatala ezen a platformon és több xboxot vegyenek meg az emberek. De a PS3-at sem hagyja életképesen annak is be fog törni a rendszerébe és interneten keresztül meg fogja fertőzni az összes PS-t, hogy azok is megsüljenek mint az első 360 széria. És ezt titokban akarja tartani, hogy csakis microfostos boxokat vegyünk és ne jöjjünk rá erre a tervére, mert akkor sok játékgyártó felmondaná a szerződését és a nagy teljesítménye miatt a PS3-ra csinálnák a játékok nagy többségét. De nem sikerült nekik, tervük csak az Epic Games-hez jutott el, mert én rájöttem erre az összeesküvésére. Háháhháháhááháhá😎😎
shade
15 éve, 8 hónapja és 5 napjaÉs holnap betölnek hozzád ilyen feketeruhás ügynökök, leütnek, zsákba tesznek, arra ébredsz, hogy valaki egy vödör jéghideg vízzel öntenek le és elkezdenek vallatni, hogy honnan tudsz gonosz tervükről. De mivel te erre magadtól jöttél rá, nemfognak hinni neked és addíg kínoznak amíg megnem mondod. 😄
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 5 napjaTe meg ara jöttél rá, hogy a feketeruhások fognak elhozni akik viszont a kormány emberei és ezzel máris segítettél nekem, hogy elbujjak😄 Köszi😉 De nyugi szerintem nem tudnak egmtörni engem. Bizonyára nem. És akkor nem köplek be, ha csak a lakásomba nem jönnek és megnézik a gépes dolgaimat és akkor látják, hogy egy séd nevű acc segített neki a bújttásban és ahogy a szökés c. sorozatban is volt téged is elővesznek, nehogy kitudódjon ez a z egész és kényszeríteni fognak minket, hogy mindenkit szedjünk elő aki tudhat erről. Ha nem segítünk nekik akkor meg microfosos rendszereket kell telepítenünk és linuxokat uninstallálni. 😄
dns
15 éve, 8 hónapja és 5 napjaHa a konzoloké a játékok jövője, akkor adjanak konzolt mindenkinek😛
Kenyeret és konzolt a népnek😄
fabre
15 éve, 8 hónapja és 5 napjaHát szerintem aki egy igazi nagy játékorult az ígyis-úgyis újítja a gépét ,hisz tudjuk h mienek a rendszerkovetelmények és akik meg azt írták h nincs pénz konzolra ,kérdezem én h PC-re van ?? 😄 ,csakmert már ma egy i7-es konfig olyan 250-300 korul van egy full HDTV meg egy Xbox 360 meg detto, sot még talán valamivel olcsóbb … akkor mi a gond ?? 🙂
dns
15 éve, 8 hónapja és 5 napjaArról se feledkezzünk meg, hogy mennyibe kerül egy eredeti, frissen a piacra dobott játék… Ha csak minden hónapban egyet vesz valaki, már az is szép összeg😉
És, ha teszem azt még a filmeket is szereti, és a minőségre is ad, hát egy BD sem éppen 2 fillér🙂 Na, de legalább a PS3-ban van beépített BD-játékos😛
dorcika
15 éve, 8 hónapja és 4 napjaÉs ez milyen igaz! 🙂 De nagy kár lenne, ha a szoftverkiadások megszűnnének PC-n… 🙁
horiahun
15 éve, 8 hónapja és 4 napjaDNS pc-re is ugyanúgy meg kell venni, de akkor is olcsóbb az én látórkörömben pc-re egy-két mai játék, mint konzolra. És BD meghajtót lehet bővíteni gépen, boxon nemtudom lehet-e és PS3 alap. Ebből is a PC verseng szerintem a PS3-al. Gépen me egyépként nem kell i7-es konfig. Meg gépen elég, ha veszel 4 évre egy konfigot és csak 4 év múlva fog lejárni addig meg tudsz rá pénzt gyűjteni. Az a 4 év alatt meg a 360 meghal, és a PS3 kerül előnybe a fejlesztés célpontjában, ezért jó félre tenni pár százezret hogy tudjuk tartani a lépést az újab és újabb játékokkal, amik PS3-ra vannak tervezve. Ami már a játékok jövőjének a nagy részét betölti. Vagy mi😮
vopi
15 éve, 8 hónapja és 4 napjaNem értem mit kell itt háborogni. Olyan emberek nyilatkozták ezt, akik ebből élnek. Csak jobban tudják. A box warez meg csak itt divat keleten, a pc meg világszerte. Plusz egyre többen vannak fent live-on, és ott bizony hamar bannolnak warez játékokkal, szóval ez is csökkent az utóbbi időben Magyarországon. A pc-t játékra használni egyébként szerintem is baromság, költség szinten olcsóbb egy hdtv+konzol (hogy melyik, az tök mindegy).
dns
15 éve, 8 hónapja és 4 napjaÖöö, akik ebből élnek, azok talán anyagilag is erősen érdekeltek abban, hogy így nyilatkozzanak, nemde?😉
Meg hát azért is gondolná a magamfajta ember, hogy jó lenne, ha ugyanazon a gépen lehetne játszani, internetezni, szöveget, képet és videókat szerkeszteni stb, mert így nem kéne a különböző célokra többféle masinát venni. Ami ugye már csak azért sem mindegy, mert így kevesebb energiával kevesebb „hulladékot” kellene előállítani, ami jóval környezetkímélőbb volna, és a fenntartható fejlődést szolgálná a fogyasztói társadalom látszólag korlátok nélküli igényeivel szemben.