Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Andrew Oliver, a Blitz Games fejlesztője azt nyilatkozta, hogy szerinte nem a kalózprogramok jelentik a legnagyobb problémát a virtuális világban, hanem a másodkézből való játékok. Az Electronic Arts tegnap bejelentette az online belépő bevezetését, amire Oliver azt válaszolta a német nyelvű Branchenmagazin-nak adott interjújában, hogy támogatja az ötletet. Azt állította, hogy ez a belépő elsősorban a konzolos termékeket érinti, ugyanis nem minden PC-s produktum rendelkezik számlával, illetve nem minden játékos fizet elő, hogy igénybe vegye ezt a szolgáltatást. A férfi ugyanakkor megérti a játékosok álláspontját, hiszen a mai szoftverek nagyon drágák és a legtöbbjük néhány hét leforgása alatt végigjátszható, vagy egyszerűen ráunnak a felhasználók.
Az lenne a leghelyesebb lépés, ha a játékosok eladnák a megvásárolt programot, miután végigjátszották és a bevételből vehetnének maguknak újabb matériát. Ha bevezetésre kerülne Oliver elgondolása, akkor a felhasználók jól járnának, viszont a játékipar nem. A használt játékok előreláthatólag nagy veszteséget okozhatnak a kiadóknak. Oliver ezért is találja jó ötletnek az Electronic Arts online belépőjét, mert ott lehetőség van arra is, hogy kipróbálhassanak egyes produktumokat a felhasználók, mielőtt fizetnének értük és ha elnyerte a tetszésüket, akkor akár DLC előfizetők is lehetnek.
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 1 hetelegalább 6-7 éve így veszem a játékokat, mindig cserélek. nem találták föl a spanyolviaszt🙂
dorcika
15 éve, 8 hónapja és 1 heteNem lenne rossz rendszer (ezzel a kipróbálós lehetőséggel), de nem a legmegfelelőbb… 🙁
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 1 hetenálunk nem működne. itt mindenki warezol
lac
15 éve, 8 hónapja és 1 heteNéhány hét alatt végigjátszható?? Ember, legtöbbjük 6-7 óra maximum. Naná, hogy negyed nap játékért nem sok ember akar 10k-t kicsengetni…