Minderről a cég elnöke, Satoru Iwata nyilatkozott a hétvége folyamán, aki határozottan kijelentette, hogy a jövő márciusban érkező új gépezettel felveszik a kesztyűt a kalózkodással szemben. Iwata szerint attól félnek a legjobban, hogy egy olyan értékrend, egy olyan szemléletmód fog elterjedni a játékosok között rövid időn belül, hogy a szoftverekért fizetni teljesen értelmetlen. Reméljük, hogy ezt a már manapság is óriási problémát okozó nézetet valóban sikerül visszaszorítaniuk egy kicsit a 3DS megjelenésével, amelyről azért nem hallhattunk eleddig olyannyira sok konkrétumot, mert a sötét oldal képviselőinek nem szeretnék már idejekorán kezükbe adni a működési elvet, amely feltehetően biztosan nem lesz feltörhetetlen, ebből legalábbis ez derül ki. Mindenesetre szurkolunk a Nintendonak, ez nem is lehet kérdés!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A japán videojáték-gyártás óriásaként is emlegetett Nintendo éppen néhány nappal ezelőtt hozta nyilvánosságra legfrissebb pénzügyi jelentését, amelyből kiderült, hogy nem sikerült profitot termelniük az elmúlt esztendőben, ennek elsődleges oka pedig az lehet, hogy a legtöbben nem ismerik az eredeti játék fogalmát a cég kis hordozható masinájával, avagy a DS-sel kapcsolatban. A témával már hetekkel ezelőtt is foglalkoztunk, akkor eredményekkel is szolgálhattunk a kalózkodás óriási arányairól, a Nintendo azonban úgy érzi, hogy a 3DS masina megjelenésével végre felvehetik a kesztyűt az illegális letöltőkkel szemben.
dorcika
15 éve, 8 hónapja és 2 heteSzurkolok, vegyék is fel a kesztyűt! Kíváncsi leszek erre az új gépezetre… 🙂