Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maradjunk még egy hír erejéig az Activision háza táján, hiszen a Guitar Hero 6 őszre tervezett megjelenése mellett kiderült, hogy a tavalyi esztendő nagy fejős tehenét, avagy a Modern Warfare 2-t sem hagyja békében nyugodni a cég. Az óriási lehúzásnak számító Stimulus Pack megjelenése után ugyanis még mindig szeretnének egy feltehetően jó borsos árú pályacsomagot összehozni a játékhoz, ráadásul még az idei esztendőben. Természetesen erről bővebb információnk nem érkezett, de az eddig megjelent Map Pack-ok fogyását illetően eljutott hozzánk egy roppant megdöbbentő végeredmény.
Bobby Kotick szerint ugyanis a Call of Duty-szériához eddig megjelent pályacsomagok összesen nem kevesebb, mint 17 millió példányban találtak gazdára az évek folyamán. Nagy sajnálatunkra Bobby nem árulta el, hogy ez az óriási számadat milyen arányban oszlott el a sorozat egyes darabjai között – már amelyikhez volt ugyebár pályacsomag -, de erős a gyanúnk, hogy a Modern Warfare 2-höz érkezett példányok magasan viszik a prímet. Kotick úr továbbá egy érdekes adalékkal is szolgált számunkra, hivatalos adatai szerint ugyanis csak az Xbox Live rendszerén nem kevesebb, mint 1,75 milliárd (!) órát töltöttek online a Call of Duty-sorozat egyes erre a platformra megjelent tagjaival. Elképesztő!
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaAhhoz képest hogy mennyi negatív kritika illette a MW2-őt a megjelenése előtt, hatalmas számú játékost állított csatasorba maga mögé. 1,75 milliárd óra, te jó ég!
tardief88
12 éve, 5 hónapja és 1 napjaAz Mw2 nagyon jó játék. Csak a szerverkerőst kellet volna csiszolgatni még… sokat…