Sorry h csak most irtam meg a blogot, de ennek több oka is volt. Legelsö ami legjobban hátráltatott benne, hogy most sikerült megszerezni a képeket meg a videokat. A másik pedig az, hogy hát ugye ilyenkor szokás amolyan érettségi félét irni, és hát azzal foglalatoskodtam. Ma irtam a héten az utolsót, az angolt. Én nehéznek tartottam a matekot, meg a magyar második felét, de majd kiderül, hogy mi lesz vagy mit sikerült összehozni. Kedden még vár rám egy info érettségi, ugyhogy szurkoljatok;)
Tehát péntek délután elvezettem az iskolámig, hozzáteszem 3 óra volt az ut az én kemény 30km/h tempommal:D
Tehát miután odaértünk, nyugovora tettük a fejünket. Reggel korán keltünk, gyors kimentünk a gyakszitelepre, ahol már sokan hangoltak:d Ugy cirka egy óránk volt a gépek feldiszitésére, majd izzitás és indultunk is. Ugy cirka másfél órát tekeregtünk a városba, lezárt és lezáratlan utakon hatalmas tömegek között. Volt mindenféle gép, sokféle vonatott eszközzel. Szó mi szó jol összehoztuk. Majd 70 gép vonult fel az utcákon. Bevallom öszintén sokkal jobban tetszett mint az ezt követő hivatalos ballagás. Ami igazábol tulságosan is hivatalos volt. Nagyon meleg volt, de azt a 45 percet ki lehetett birni. Rövid siratás után mindenki hazafelé vette az irányt, én meg futottam egy uj legjobb rész idöt, 1 óra 45 perc:D. Természetesen volt egy családi ebéd is, az ilyen elengedhetetlen kellék. Másnap pedig igyekezhettem is viszza a koleszba, hisz hétfön már az érettségi feladatsor fölött tértem magamhoz.
Itt van pár kép a ballagásrol, most készitem a videot, majd késöbb belinkelem azt is.
Figyelem! Ez a blog már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ez egy blogbejegyzés, amely nem a szerkesztőség által szerkesztett tartalom. A benne foglaltak a szerző véleményét tükrözik!
Hát bizony ezt is megértem, 2010. május 1-én elballagtam.
shade
15 éve, 8 hónapja és 2 heteFrankó, biztos jó volt! 😄 Sok sikert a továbiakban is Skyman 😄
maniac
15 éve, 8 hónapja és 2 heteA java még csak most jön pajtás, kéz és lábtörést az érettségi hátramaradt részéhez, és kösz, hogy megosztottad velünk ezt az élményt.😉
skyman
15 éve, 8 hónapja és 2 heteAsszem ám, nagy élmény volt😄
Köszi Shade😉
marco
15 éve, 8 hónapja és 2 heteGrat sky! Nagyon szigorú a tekinteted!😄
A fekete hajú bombázó a 7-es, 8-as képen ki ott melletted?
skyman
15 éve, 8 hónapja és 2 heteAsszem ám, de én nem félek tőle😄
Köszi Maniac, és hát ez alap😄
skyman
15 éve, 8 hónapja és 2 heteKöszi marco! Hát már el voltam fáradva, meg amugy is dög meleg volt.😄
Egyébként az a volt osztályfőnököm😄
marco
15 éve, 8 hónapja és 2 heteMikor van beiratkozás? 😄
skyman
15 éve, 8 hónapja és 2 hetemár egy éve nem tanit, azért kaptunk uj oszifőt.
marco
15 éve, 8 hónapja és 2 heteNagy törés lehetett.🙁🙂
maniac
15 éve, 8 hónapja és 2 heteLehet tudni hol tanít?😄 Mert szerintem Marcoval akkor beiratkozunk abba az iskolába, és addig bukunk, amíg meg nem öregszik.🙂 Hujj, mi lenne ott…😄😄
kitta
15 éve, 8 hónapja és 2 heteGrat Skyman, az érettségi maradékához sok sikert! 🙂
Maniac, nem olvastad, hogy „már nem tanit”? 😄
maniac
15 éve, 8 hónapja és 2 heteEzt az apró figyelmetlenséget a péntek rovására írom.😄 Am. nem para, Marcoval rávennénk, hogy tanítson!!!😄
shadow_1
15 éve, 8 hónapja és 2 hetevannak fiatalabb tanárok is?😄
marco
15 éve, 8 hónapja és 2 heteJaja, és büntessen! De nagyon.😄
Vegye elő a kis pálcát aztán üssön.😄
vendeg
15 éve, 8 hónapja és 2 heteGratulálok Skyman
skyman
15 éve, 8 hónapja és 2 heteHát Maniac az az igazság h jövö év szeptemmberében ujra tanit, csak gyerek miatt hagyta ott a sulit. Egyébként az iskolámba jön vissza😄
Köszi szépen Kitta😉
Egyébként Shadow, akad egy pár, és még nem is rosszak😄
skyman
15 éve, 8 hónapja és 2 heteKöszönöm kedves vendég, de meg tudhatom h ki is vagy?
Bár van egy tippem.
hellokitti
15 éve, 8 hónapja és 2 heteGrat,sky !
skyman
15 éve, 8 hónapja és 2 heteköszi Kittyke😉
tibit
15 éve, 8 hónapja és 2 heteKirály lehetett, gratula! 😛
skyman
15 éve, 8 hónapja és 2 heteAz is volt😄
Köszi Tibit😄
shadow_1
15 éve, 8 hónapja és 1 hetehm azthiszem jövöre megyünk egy páran beiratkozni 😄
shadow_1
15 éve, 8 hónapja és 1 hetemármint a most ebben az évben
skyman
15 éve, 8 hónapja és 1 heteHát akkor jol kell teljesiteni mert ugy 300% os tuljelentkezés van:d Mindenki várja vissza a tanárnőt😄