Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tegnapi nagy pletykahulláma úgy tűnik, hogy a mai napon sem hagy alább. A múlt héten napvilágot látott szóbeszédek, amelyek néhány klasszikus Dreamcast cím Xbox Live-ra vándorlását emlegették, sajnos még mindig nem nyertek hivatalos megerősítést, mint ahogyan a tegnap egy képi bizonyítékkal alátámasztott Jet Set Radio sem, tehát bármennyire is játszanánk szívesen például egy Crazy Taxi-val, egyelőre nem tehetünk más, minthogy elővesszük régi, jó barátunkat, a Sega konzolját. Ugyanakkor a mára jutott pletykaadag után már valóban a rossz vicc kategóriát súrolja a történet, természetesen csak akkor, ha igazságtartalmuk egyenlő a nullával.
Történt ugyanis, hogy a Jet Set Radio-t leleplező forrás egy újabb képet tett elérhetővé a nagyközönség számára, ahol egy Project Berkeley II kódnevű játék nevét csodálhatjuk meg. A régi motorosok ebből már tudják is – a fiatalok pedig most megtudják -, hogy ez nem más, mint a Dreamcast egyik legnagyobb ütőkártyájának számító, Yu Suzuki gigantikus művét, avagy a Shenmue II-t takarja. Azzal talán mindenki egyetért, hogy egy ekkora névvel nem kellene viccelődni, így tehát alant a bizonyítékul szolgáló kép, hamarosan pedig reméljük, hogy befut végre a hivatalos közlemény is, máskülönben harapunk.
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 2 heteTisztelt Istve1n!c1tne9ztem a rendezve9nyeinkről ke9szedtett fe9nyke9pes anygoat. Nagyon jf3nak e9s szfckse9gesnek tale1ltam. Ez az anyag visszatfckrf6zi nyugdedjas e9letfcnket, teve9kenyse9geinket a mfaltban e9s a jelenben egyare1nt. c1tfogf3 anygoat tartalmaz nyugdedjas e9letfcnkről, napjainkrf3l,hivatalos anyagnak lehet tekinteni. Azt szeretne9nk, hogy ezt az anygoat sokan ne9zze9kmeg, legyen ez pe9lde1ja nyugdedjas e9letfcnknek minden nyugdedjas klub sze1me1ra, a tove1bbiakban is szfckse9gesnek tartjuk a klubunk teve9kenyse9ge9nek ilyen ire1nyfa propage1le1se1t. Karpinecz Ke1roly a nyugdedjas szervezet elnf6ke. 2011.04. 24.
angol26
11 éve, 2 hónapja és 6 napjamég mindig jó.