Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Úgy tűnik, a Ninja Theory fejlesztői gárdája nincs híján az önbizalomnak, ugyanis nemrégiben a stúdió egyik vezető munkatársa olyan nyilatkozattal bukkant fel a médiában, amelyből nyilvánvalóvá válik, hogy bár a Enslaved: Odyssey to the West névre keresztelt alkotásuk a cég fennállása óta a második PlayStation 3-ra készített produktum lesz, ők ennek ellenére feltétel nélkül hisznek annak piaci sikerében, mivel csapatuknál jelenleg folyamatos, megfeszített tempójú minőségi munka folyik, amelyet olyan személyek végeznek, akik saját szakterületükön minden tekintetben kompetensek és a 2007-ben kiadott Heavenly Sword elkészítése során már annyi tapasztalatra szert tettek, hogy az megfelelő alapot nyújt az új alkotásnak.
„Annak idején amikor belevágtunk a Heavenly Sword projektbe, gyakorlatilag semmi konkrét tervünk nem volt annak megvalósítására, kivéve magát az alapötletet, amely kristálytiszta vízióként jelent meg előttünk. Bár a fejlesztés kezdeti stádiumában komoly nehézségeink is adódtak ötleteink realizálására, soha nem csüggedtünk el, és így lépéről-lépésre haladva végüls sikerült legyőznünk önmagunkat. Az embernek mindig és minden tekintetben hinnie kell a saját képességeiben, így mint az esetünkben a PlayStation 3-ra is készülő Enslaved: Odyssey to the West kivitelezése sem lehet semmilyen akadály”-mondta Tameem Antoniades.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 16 órájaAzon a heeetgvn mi is lementunk, 28 whitingot hoztam haza, most heeetgvn Nalatok Mindarie-ban volunk, fogtunk 4 Snook-ot (sea pike), az otodik visszaesett a sziklarol. Jol ment a hal. Gyuri