Ha hihetünk az ígéreteknek, a csaták várhatóan izgalmasabbak lesznek, mint korábban bármely hasonló online szerepjáték esetében. Sőt a producerek szerint már néhány perccel a játék indulása után olyan szituációkba keveredhetünk, melyekre más MMORPG-k futtatásakor még véletlenül sem számíthattunk. Erre mondja az egyszeri gamer: hiszem, ha látom! Az mindenesetre biztatónak látszik, hogy a különböző kasztok részéről gyökeresen eltérő fegyvernemekre és erősségekre van kilátás.
Míg a Jedik és Sith-ek a fénykard (mindenféle irányba) forgatása és lézersugarak visszaverése mellett az Erőt használják ellenfeleik legyőzésére, addig a fejvadászok például lángszóróval játszadoznak vagy hátirakétával röpködnek, a katonák bazi nagy koncentrált lövésekkel és tapadógránátokkal operálnak, a csempészek és a birodalmi ügynökök pedig inkább bújkálni és nagyobb távolságból lecsapni szeretnek. Noha az talán kissé túlzás, hogy az egyéb kasztok képességei láttán senki sem akar többé Jedi-lovag lenni, az előzetes alapján mindegyik karaktertípus érdemesnek látszik a kipróbálásra.
Amennyiben valakit nem zavar a magyar nyelv hiánya, vagy amúgy is csak a vizualitások hozzák izgalomba, az alábbi linken megtekintheti a nyilatkozó Bioware-es arcokat, na meg az egyes karaktereket harc közben.