A könyv megírására nem mást, mint a kevésbé ismert horror írót, az Edgar díjas Brian Evenson-t kérték fel, aki hamarosan már végez is a munkálatokkal, lévén a Dead Space: Martyr névre hallgató iromány még az idén júliusban kerül a boltok polcaira. A könyv fellapozása után egy Michael Altman nevű geofizikus történetét ismerhetjük meg, aki tudomást szerez egy rejtélyes jeleket kibocsájtó mélységről, avagy a Chicxulub kráterről. Hősünk azonnal tanulmányozni kezdi a helyet, és rájön, hogy a rejtélyes jelek elképesztő torzulást képesek okozni az emberekben, élénk álmok, halottlátások és erőszakos gyilkosságok kiváltói lehetnek. Michael ott és akkor még nem is gondolja, hogy amit felfedezett, mekkora veszélyt jelent rá, és az emberiségre… Mi már tudjuk!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Manapság nem ritka, hogy egy videojáték előzményeit, átkötéseit vagy mellékszálait egy könyv, film, netán képregény formájában láthatjuk viszont, hiszen számtalan példát élhettünk már meg ezzel kapcsolatban a múltban. Maga a Dead Space is kapott anno egy animációs filmet, amely kicsit bevezette a játékosokat az érdekes koncepcióba, azonban az igazi előzményeket soha nem tudtuk meg. Mindenki meg volt elégedve azzal, amit a filmecskéből, és a játékból megtudhatott. Hamarosan viszont visszatérhetünk a történet legelejére, az Electronic Arts friss bejelentései alapján ugyanis egy regény készülődik azon célzattal, hogy megismertesse a rajongókat a Dead Space saga előzményeivel.
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 1 hete„Edgar Award-ot és Brian Evenson-t kérték fel…”
Ez mekkora.🙂 Jót mosolyogtam rajta. Valószínűleg bedöglött a fordítógép, mert feltételezem itt arról lehet szó, hogy Edgar díjas Brian Evenson. Az Edgar díjat Edgar Allan Poe-ról nevezték el, ami már csak azért is gyanús lehetne, mert azért Poe elég híres horror témában.
maniac
15 éve, 9 hónapja és 1 heteIgen, a fordítógép én voltam.😄 Bedöglöttem, máris javítom.🙂
popapa
15 éve, 9 hónapja és 1 heteEz jól hangzik! Remélem hamar fordítás alá kerül!!