Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Pandemic Studios bezárását nagyon sok rajongó megszívlelte, és bár az Electronic Arts úgy nyilatkozott anno, hogy a csapat csak átalakul, elég sokan közülük az utcán végezték, de természetesen nem búsultak sokáig, hanem nagyon gyorsan megalakítottak egy új csapatot, amely a Killspace nevet kapta a tűzkeresztségben. A Hollywood városában található főhadiszálláson a gárda két címen munkálkodik serényen, sajnos egyikről sem tudni pontosan, hogy mi, csak azt, hogy az első számú alkotás PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra és iPhone-ra készül, míg a második számú program egy licencelt cím lesz.
A minap éppen utóbbiról érkezett némi szóbeszéd, tehát nem hivatalos bejelentésről beszélünk, mint azt már remélhetőleg a címben feltüntetett kérdőjel is sejtetette, lévén a történet csak annyi, hogy a Killspace brigádja levédette az ApocalypseNowGame.com és a WarIsNotAGame.com domain neveket, és ezek alapján a sajtó nagyon gyorsan rá is harapott a témára, és többen is úgy gondolják a licencelt IP alapján, hogy a valamikori, enyhén érdekes, vietnami háborús környezetben játszódó Apokalipszis Most című film adaptálására készül a brigád. Sajnos több okosságot a találgatáson kívül mi sem tudunk hozzátenni az elhangzottakhoz, de ha igazak a hírek, akkor bizony merész húzásra készül az ex-Pandemic csapata. Várjuk a hivatalos információkat!
marco
15 éve, 9 hónapja és 1 heteNagyon tudnám értékelni, ha valóban azon dolgoznának. Nagyon szeretem a filmet.