Aki tehát eddig szerette az Infinity Ward munkáit, az nyugodtan vésse az eszébe az előbb elhangzott nevet, hiszen Jason West és Vince Zampella új stúdiója valószínűleg azon az útvonalon halad majd tovább, amit az IW elkezdett, csak az Activision rabigája és láthatatlan falai immáron nem korlátozzák a két uraságot abban, hogy megvalósítsák álmaikat. Nem lepődnénk meg egyébiránt, hogyha a frissen alakult csapathoz hamarosan csatlakozna az Infinity-ből kivált két fő munkatárs, illetve szépen lassan a többi csapattag is. Arról természetesen nem érkeztek hírek, hogy milyen játékok várhatók a gárdától, illetve mik a jövőbeni tervek, de Jason és Vince is újrakezdésként éli meg a Respawn létrejöttét, illetve az EA kijelentette, hogy nem az általuk már felfuttatott nagy nevekkel, hanem saját ötletekkel dolgozhatnak. Kíváncsian várjuk a továbbiakat!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ahogyan az várható volt, az Activision és az Infinity Ward összetűzését követően a Call of Duty-t megálmodó csapat két ex-főnöke nem ül meg csendben a babérjain, hanem nagyon sebesen egy új stúdiót alakít, és bele is vág a munkába. Mindez ebben a sorrendben meg is történt, a tegnapi napon ugyanis egy hivatalos közleményben adta a világ tudtára a két úriember, hogy az Electronic Arts égisze alatt letették egy új fejlesztőcsapat, a Respawn Entertainment alapjait.
tibit
15 éve, 9 hónapja és 1 heteTaláló név! 🙂 Remélem ez a herce-hurca nem megy a CoD kárára.
marco
15 éve, 9 hónapja és 1 heteAz szép lesz. Több pénz, szabadabb mozgástér, tettvágy. Mi lesz ebből?😉