Lássuk azonban a konkrétumokat, lévén eleddig úgy tudtuk, hogy egészen pontosan május 18-án kerül a boltokba az új PoP epizód, viszont a három napos plusznak köszönhetően ez a dátum a hónap 21. napjára módosult. Ebben az időpontban egészen pontosan Xbox 360, PlayStation 3, PlayStation Portable, Nintendo Wii, illetve DS konzolokra érkezik meg a program, amely szerencsére kívül-belül visszatér a gyökerekhez, sőt mi több, egy nagyon kecsegtető gyűjtői kiadásban is kapható lesz. Konzolosok tehát május 21-én nyitogassák pénztárcáikat, míg a PC-sek továbbra is várjanak türelemmel!