Mivel még sose voltam a helyszínen, ezért nagyon meglepett, hogy belül egy hatalmas fürdőkomplexum fogadott minket; teli csúszdákkal, hullámmedencékkel, gyerekfürdőkkel. És rengeteg emberrel. Ha nem pulóverben és nagykabátban jövünk, és akkut memóriazavarokkal küszködnék, akkor azt gondolhattam volna, hogy a nyár legforróbb napján érkeztünk az Aquaworldbe. De nem ez volt a helyzet. Botor módon fürdőruhát előítéleteim miatt nem vittem (fürödjön a fene -20 fokban) de a helynek olyan klímája volt, hogy egy szavannákon élő zebra is leborotválta volna magáról a szőrt. Rövid idő alatt körbejártuk a területet, majd megérkeztünk ahhoz a ponthoz, amiért jöttünk: a Nintendo által felállított Wii Fithez. Mivel kicsivel előbb érkeztünk a meghirdetett időpontnál, ezért még kevesen lebzseltek a szerkezet körül, de azért megannyi kisgyermek várakozott már arra, hogy kipróbálhassa a játékgépet.
Az egész rendezvény lényege, hogy az Aquaworld úgy döntött, a Nintendóval közösen kihelyeznek egy Wii Fitet, azért, hogy az emberek ne csak sült kolbászt egyenek és sört vedeljenek, hanem adjanak egy kicsit az egészségükre is. A Wii Fit éppen ezért jó, bár nem ér fel egy hagyományos edzéssel, mégis gyerekek ezreinek keltheti fel a figyelmét a játékgép, amellyel nem csak kikapcsolódnak, hanem az kondíciójukat is ápolják a játékok során. A rendezvényen három sztárvendég is fellépett, akik közül Bencsik Tamara lehet a legismerősebb mindenki számára, s valljuk be, nem alaptalanul. A celebek első ránézésre nem igazán számítanak hardcore játékosnak, de ezzel nincs is gond, hiszen így csak még inkább megerősítették a közönséget abban, hogy a Wii Fit bárki számára kiváló kikapcsolódást jelenthet.
A demonstráció során több játékot is bemutattak a közönségnek a Nintendo emberei, így láthattunk gördeszkázást, labdafejelést, futóversenyt, s megannyi más dolgot. A megannyi más dolog miatt nem csupán a Nintendo rendezvénye értendő: Az ember ritkán lát ilyen hidegben bikinis csajokat, így akarva-akaratlanul is gyakran elterelődött a figyelmünk. Néhány fénykép és játékbemutató után úgy döntöttünk, megszabadulunk a pulóvertől, mert legalább 30 fok volt a helységben, s a nagy meleg olyannyira lefárasztott minket, hogy az első megüresedett székre azonnal lecsaptunk.
Miközben pihentünk a színpad mellett és beszélgettünk, Tamara vette át a mikrofont, hogy elénekeljen pár számot. Erre pár másodperccel később fel is kaptuk a fejünket, hiszen a hölgynek valami olyan eszméletlen hangja van, ami előtt minden jobb érzésű ember térdre borul. A Cranberries Zombie című számát például úgy énekelte el Tamara, hogyha becsuktuk volna a szemünket, azt hihettük volna, hogy személyesen a csapat frontembere áll a színpadon. Kár, hogy mindössze húsz percig tartott a koncert, szívesen elhallgattuk volna még egy ideig az énekesnő hangját.
A játékbemutatók és a koncert után ismét a közönségé volt a főszerep, a bátrabbak felmehettek a színpadra, hogy kipróbálhassák élesben a Wii Fitet. Leginkább a kisebb gyerekeknek volt ez boldog pillanat, szinte egymás lába alól kapkodták ki az eszközt, csak hogy még egyszer játszhassanak valamelyik minijátékkal. Marcotól is megkérdezték, hogy nem akarja-e megmérettetni magát valamely programmal, de némi tétovázás után a mester úgy döntött, inkább átadja a teret a fiatalabb korosztálynak.
Még egy kósza pillantást vetettünk a körülöttünk pancsoló, csúszdázó emberekre, a szánk sarkából elmormoltunk egy „miért is nem hoztunk fürdőcuccot?” monológot, majd hazafele vettük az utat, mert ez a harminc fok nem a mi öltözetünknek lett kitalálva. Az érkezésünkkor kapott kék, cipőre feltehető szatyrot (hogy ne vigyük be a sarat a helységbe) az első kukánál lekaptam, Marco viszont majdnem úgy vonult ki a helyről; sajnos azonban minden igyekezetem ellenére észrevette, ahogy leveszem a lábamról a csúnya védőruhát, így elmaradt a pár perccel későbbi hatalmas hahotázás.
A Nintendo igyekezetét azonban dicsérni kell, az ötlet remek, így aki egy forró nyári napon az Aquaworldbe keveredik, és elvonási tünetei vannak, az szaladjon a Wii Fit standhoz. Reméljük, hogy a kezdeményezés más helyeken is divatba jön, s azt is, hogy a játékgép nem megy majd a strandolás rovására.