Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tavaly szeptemberben rántotta le a leplet a Capcom a legújabb Street Fighter epizódról, amely természetesen csak a sorozatiság miatt új, lévén a 2009-ben megjelent, és óriási sikereket elért negyedik rész felturbózott változata lesz. A kizárólag a két nagy konzolra - PC-s megjelenésről egyelőre nem tudunk - érkező matéria egy külön lemezen foglal majd helyet, tehát újfent meg kell vásárolniuk a fanatikusoknak, de szerencsére nem teljes áru anyagként. Nem utolsó sorban a pénzért cserébe természetesen sok-sok újdonságot is kapunk!
A Super Street Fighter IV ugyanis egy nagy halom, elsősorban a rajongók visszajelzései által ihletett javítást és újítást tartalmaz, de számos – egészen pontosan nyolc – új karakter is felkerül a listára, akikkel újabb óriási ütközeteket élhetünk majd át. A múltban egy-egy videó és képek segítségével már lassan végigértünk a friss jövevényeken, most pedig utunk végéhez értünk, lévén a Capcom lerántotta a leplet az utolsó harcosról, aki a Hakan névre hallgat, és a sorozat korábbi részeit ismerőknek nem lehet túlontúl ismeretlen. Ha mégsem mondana túl sokat a név, akkor íme a hozzá készült videó, amelyből megtudhatjuk, vajon ki is ez a félelmetes ellenfél. A játék április 30-án érkezik, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 1 heteEz a karakter új, sehol más részben nem mutatták még. Nem tudom hát hogy miért nem lenne ismeretlen a Fanoknak … volt egy ehhez kismértékben hasonló karakter, de ennyi.
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 1 hetea pcsek megint le vannak tojva
vendeg
15 éve, 10 hónapja és 1 heteugy értem pc-sek
vendeg
15 éve, 9 hónapja és 3 heteKicsit erős, hogy mindig ez az olajoshordó nyer. 😕