Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Bethesda és az Obsidian Entertainment az év egyik legnagyobb dobására készül a Fallout: New Vegasszal. Az elmúlt hónap során számos finomságot, érdekes információt megtudtunk a projektről, ám néhány játékmagazin scanjén, és egy semmit sem mutató teaser traileren kívül a szemeinket még nem kápráztatta el a produktum. Ennek az áldatlan állapotnak itt és most vége szakad, ugyanis a Bethesda végre elkezdte terjeszteni a világhálón az első screenshotokat. Nem meglepő módon, közülük jó pár ismerős lehet a fentebb említett újságok digitális lenyomatából, ám mégis jobb érzés ilyen formában is köszönteni őket.
Csatákból kiragadott pillanatok, gyönyörű tájképek és NPC-kkel való társalgás egyaránt megtalálható a repertoárban, és akkor még nem is említettük a hatalmas T-Rexet, amely lassacskán a játék szimbólumává növi ki magát. A grafika nem csúcskategóriás, ám a látványvilág a képek alapján nagyon egyben van, remélhetőleg a közeljövőben érkező videók is ezt az érzést erősítik majd bennünk. Az eddig ismertetett feature-ök pedig komoly bizakodásra adnak okot a játékmenettel kapcsolatban is. Pontos megjelenési dátummal továbbra sem rendelkezünk, ám annyi már biztos, hogy a szokásos trión – PC, Xbox 360, PS3 – élvezhetjük majd a posztapokaliptika újabb csodáját.
shade
15 éve, 10 hónapja és 2 heteDe kéne a Fallout 3. 🙁 Mondjuk már meglenne mert megnyertem. 😄