Az Unreal Engine 3-at használó projekt ugyanis csak most került olyan állapotba, hogy mozgásban is bemutatkozzon a nagyközönség előtt, aminek feltehetően óriási visszhangja lesz a játékosok részéről, hiszen a videó egyszerűen szemkápráztató. Olyan az egész, mintha Gears of War látványvilága keveredne a Mass Effecttel, mindezt pedig fűszerezzük meg egy csapatalapú, taktikázást igénylő játékmenettel, lévén a The Scourge Project éppen ebben szeretne maradandót alkotni. Hogy sikerül-e neki, az sajnos egyelőre kérdéses, mindenesetre az alábbi videó maradandó nyomot fog hagyni benned, ha megtekinted, ez garantált. Ha megtetszett, márciusban már várhatod is a Steam-re az epizodikus formában megjelenő alkotás első két részét. Előbb azonban a videó:
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A The Scourge Project nevű alkotásról először még a 2007-es esztendőben hallhattunk, amikor a Tragnarion Studios hivatalosan is bejelentette készülő játékát. A programról az évek során sajnos szinte semmi újdonságot nem tudtunk meg, néha egy-egy kép, vagy megerősítés a további munkálatok folytatásáról, de konkrétumok nem hangzottak el, egészen tavaly decemberig, amikor kiderült, hogy idén márciusban már végre kezünkbe vehetjük a The Scourge Project kész változatit. A mai napon erről kaptunk megerősítést, méghozzá a bemutatkozó videó képében.
shade
15 éve, 10 hónapja és 3 heteEz komoly lesz. És a kedvent játék enginemmel. 😛
popapa
15 éve, 10 hónapja és 3 heteEz fincsi lesz!! A leírás és a trailer alapján zsír, kicsit a Death Space-re emlékeztet! De a stratégia kiépítés csapatszinten, az fincsi dolog! Ha a teljes megvalósítás is ilyen jó, mint az előzetes. Akkor ide vele!