Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A SEGA által hosszú ideje emlegetett Project Needlemouseról végre lehullt a lepel, kiderült ugyanis, hogy a rejtélyes kódnév nem mást rejt, mint a Sonic 4 első epizódját. Bár rengeteg Sonicos játékot láthattunk az elmúlt időszakban, mégis ez az első hivatalos folytatása a 15 éves sorozatnak. Ennek megfelelően a játékmenet hasonló lesz a harmadik részben látottakhoz, csupán annyi a különbség, hogy a kétdimenziós játékmenet háromdimenziós grafikával párosul. A történet ott folytatódik, ahol a Sonic and Knuckles abbamaradt, és az első epizód alcímből arra következtethetünk, hogy több részt is kapunk majd a játékból.
„A Sonic negyedik részének első epizódjára úgy kell tekinteni, mint egy nagyobb történet bevezető részére” – közölte Ken Balough. „Amikor a SEGA kiadta a Sonic 3-at, akkor az a játék az első része volt annak a történetnek, ami a Sonic and Knucklesel ért véget. Ugyanebben a szellemben készítjük most a folytatást, így a Sonic 4: Episode 1 az első része egy hosszú történetnek. Már most nyugodtan kijelenthetem, hogy az első rész végén olyan dolgok lesznek, ami miatt a játékosok kíváncsian fogják várni a második epizódot!”