A srácoknak egy nagyon kiváló, ám kijáró figyelmet sajnos nem kapó alkotást köszönhettünk a múltban, amely a Meridian 59 nevet viselte. A program nem rendelkezett csodálatos kinézettel, sőt, forradalmi játékmenettel sem, mégis egy olyan, kizárólag online játszható szerepjáték – tehát MMORPG – volt, amelyet azok érthettek meg igazán, akik már közel járnak a harmadik X-hez. A Near Death Studios ugyanis klasszikus értelemben dolgozta fel a stílust, mindez pedig az említett név alatt sikerült is nekik, ám sajnos a jövőben semmilyen tartalmi bővítést és egyebeket nem várhatunk már hozzá, lévén a stúdió bezárása véglegesnek mondható. Ha szeretnénk méltóképpen tisztelegni a fiatal csapat munkássága előtt, próbáljuk ki a Meridian 59-t.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A gazdasági válság bizony rengeteg áldozatot követelt már a játékiparban. Hiába nevezik egyes elemzők kitalált válságnak, a kezdeti riogatások átalakultak valósággá, és amin korábban valakik jól szórakoztak, az sokaknak elvehette akár az életét, vagy a jól fizető állását is. A mai napon egy újabb, meglepően fiatal stúdióról kaptunk rossz híreket, hiszen a válság hatásaira hivatkozva sajnos az ígéretesnek tűnő, egyelőre csak az MMO stílusban ismert Near Death Studios gárdája is kénytelen volt bezárnia kapuit.
yoyo
16 éve, 2 hete és 20 órájaTalán a studió neve nem volt túl szerencsés 🙁
vendeg
16 éve, 5 napja és 19 órájaszerintem epen jó.😎