Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nyakunkon a Bayonetta megjelenési időpontja, s mint azt ilyenkor már megszokhattuk, elkezdődött a reklámhadjárat is. Ennek első, illetve második jele az a Bayonetta műanyag figura elkészülése, amelyet már láthattunk ugyan az idei Tokyo Game Show-n, de akkor még egy festetlen változatot láthattunk. A mostani verzió már tökéletesen ábrázolja színvilágban a keleti boszorkányt, sőt, mellette láthatunk egy fröccsöntött példányt a játék másik fontos szereplőjéből, Jeanne-ból is.
Mindkét figura tökéletesen ábrázolja játékbeli másukat, a kézzel festett babák az otthoni díszlet sztárjai lehetnének. Azért csak lehetnének, mert egyelőre semmi hivatalos információ nincs arról, hogy kereskedelmi forgalomban kaphatóak lesznek-e, de azért reménykedjünk. A Bayonetta megjelenéséig már csak hetek vannak hátra, így elképzelhető, hogy egy speciális, nagyobb árszabású Bayonetta-csomagban lesz csak kapható a két figura. Aki nagyon várja már a játékot, az mindenképpen szenteljen egy kis figyelmet a demo-nak, hiszen betekintést nyerhet a kissé blőd, mégis nagyszerű akciójátékba.
hellokitti
16 éve, 3 hete és 16 órájaNahát ! Hogy én miért nem ilyen babát kértem karácsonyra !😄
horiahun
16 éve, 3 hete és 13 órájaHát nekem ien nem kéne….😛
hellokitti
16 éve, 3 hete és 1 órájaHát fura is lenne,ha fiú létedre babáznál😉