Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Good Old Games brigádja, közeledve a karácsonyhoz, feltehetően óriási akciókra készül, sőt mi több, már el is kezdődött, hiszen egy klasszikus, egy kultikus sorozat első és második epizódját tették közzé teljesen ingyenesen a mögöttes srácok. Ezzel remélhetőleg az alkotás elkerüli sorsát, avagy nem merül örökre a feledés homályába, hiszen egy 1991-es, avagy több, mint 15 éves alkotással van dolgunk, amely stílusilag az erősen történet-orientált, detektívregényeket megszégyenítő csavarokkal felvértezett sztorival rendelkező kalandjáték skatulyába tehető, és a Tex Murphy névre hallgat.
Mivel egy felnőttkorú alkotással van dolgunk, kinézetben ne várjunk csodákat, enyhe sci-fi beütést viszont annál inkább, hiszen 2033-ba, San Francisco-ba repülhetünk el a program betöltése után. Az Access Software fejlesztésében elkészült alkotás tehát most újra elérhető, méghozzá DRM mentesen, Windows XP és Vista kompatibilitással, és a legjobb, hogy a játék első és második epizódját is teljesen ingyen, 22 oldalas kézikönyvvel, térképpel, és egyéb apróságokkal együtt szerezhetjük be. Ha egy igazi klasszikusra vágysz, akkor kattints az alábbi linkre, és töltsd le a Tex Murphy első és második darabját egyenesen 1991-ből!