Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szinte alig jelent még meg a több szempontból is egyedinek tekinthető Borderlands nevű poszt-apokaliptikus FPS/RPG vegyület, az illetékesek a jövő hét folyamán máris napvilágra bocsájtják az alkotáshoz kapcsolódó első letölthető tartalmat, amely Zombie Island of Dr. Ned címmel érkezik majd először csak és kizárólag a konzolos táborhoz, majd egy egyelőre ismeretlen időpontban a személyi számítógéppel rendelkezők is megkapják. Az igazán ígéretesnek tűnő letölthető tartalom szerencsére továbbra is arról árulkodik, hogy a Gearbox brigádjának nem lankadt az aktivitása, hiszen egy a játék egyedi világától kicsit távol álló, a mostanság nagyon felkapott "élőhalottas" tematika kerül terítékre betöltése után.
A sztori szerint egy szigetre tévedünk, amelyet Jakobs Cove néven ismerhetünk az alkotásban, és amit sikeresen elárasztottak az élőhalottak, de olyan mértékben, hogy oda már egy kisebb hadsereg is kevés lenne kitakarítani. Természetesen mi jövünk a képbe, mint egyszemélyes „szuperhősök”, akik megkapjuk feladatként, hogy a zombiktól hemzsegő területeken átküzdve magunkat, megkeressük Dr. Ned-et, aki feltehetően megszabadítja Jakobs Cove szigetét a borzalmaktól.
Ha szeretnéd mindezt a gyakorlatban is látni, akkor most a lehető legjobb helyen jársz, hiszen az illetékesek napvilágra hoztak két gameplay videót a letölthető tartalomról, amely együttesen 10 perces időtartalommal rendelkezik, megtekintésük pedig minden Borderlands fanatikusnak kötelező.
tardief88
12 éve, 3 hónapja és 4 heteEgy kávéskanál zombi és minden jobb lesz xD