A történet lényege, hogy az FBI eddig nagyon drága, több ezer dolláros számítógépeket használt arra, hogy a gyermekpornográfia terjesztésével gyanúsított rosszemberek számítógépeinek jelszavait feltörjék. Azonban a Playstation 3 olyan erős hardware-el rendelkezik, amivel lassan a Skynet se veheti fel a versenyt, és mindössze háromszáz dollárért hozzá lehet jutni. Ami pedig a leghihetetlenebb, hogy egy kis hackeléssel még Linuxot is lehet rá telepíteni, így a nyomozók nem kevés pénzt spórolnak meg azzal, hogy PS3-al helyettesítik a méregdrága asztali számítógépeket. A hat jegyból álló jelszavak közel 282 milliárd lehetőséget foglalnak magában, ám a Cell processzor könnyedén elbánik ilyen csekély mennyiséggel. A konzollal így rengeteg pénzt spórolnak, amit aztán egyéb dolgokra tudnak költeni. Mondjuk, Modern Warfare 2-re?