A TIGA friss kutatásainak eredményeképpen ugyanis a lehető legtöbb angliai játékfejlesztő cég véleménye az, hogy a kalózkodás jelenleg csak egy növekvő probléma, amit most még el lehetne fojtani. Számokban ez a vélemények 90%-át jelenti, azonban a maradék tíz százalék már úgy véli, hogy egy nagyon jelentős fenyegetésről beszélünk, amely nem csak visszafordíthatatlan, hanem jelentős és komoly gondokat is okoz az iparban.

Hogy melyik fél állításait hisszük el, az rajtunk múlik – és értékrendünktől is függ -, mindenesetre az egyértelműen megállapítható a felmérés alapján, hogy a fejlesztők úgy gondolják, a kalózkodás egy probléma, de nem ezen múlik majd a túlélés, valamint a jövő. Nekik pedig nagyobb rálátásuk van az iparra, mint egy egyszerű játékosnak, és ha ezt ők mondják, akkor talán el is hisszük nekik. Ti mit gondoltok?