A srácok mély szingli kampányt ígérnek, ehhez társítanak majd egy bizonyára minden igényt kielégítő multiplayer módozatot. A pályákon interaktív dolgokat és egyelőre meg nem nevezett veszélyforrásokat helyeznek el, ettől válik még izgalmasabbá a játék. A labda fizikájáért a Zen Pinball-ban már bizonyított megoldás technikai gondoskodik, e téren nagy realizmusra törekednek a Zen Studios-os srácok. Megjelenési dátum, vagy árszabás nem lett bejelentve, a platform viszont igen, kizárólag PlayStation 3-ra készül el és csak digitális formában kívánják terjeszteni azt, akárcsak a The Punisher: No Mercy című shooter-üket. Képeink sincsenek, eddig csupán a játék logóját biggyesztették ki a bejelentés mellé. Az eddigi munkáik alapján újfent igényes alkotásra számítunk. Hajrá, fiúk!
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hazánk egyik ügyes kezű fejlesztőcsapata, a Zen Studios újra nyakig ásta magát a melóba, a célplatform ismét a PlayStation 3 lesz, a téma pedig ezúttal a minigolf. Kígyóssy Zsolt-nak, a budapesti illetőségű stúdió fejének jutott ezúttal is a megtiszteltetés, hogy hivatalosan bejelentse az érdekesnek ígérkező produkciót. A grafikai oldal rajzfilmes jellegű, teljesen háromdimenzionált küllemet kap és összesen hat kusztomizálható karakterrel utazhatjuk be a világot, különféle izgalmas pályákon keresve a 144 lyuk egyikét. Rossz az, aki rosszra gondol.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 heteJó kis játéknak ígérkezik, pláne kipróbálandó, ha kis hazánkban készítik az egészet. Egy ideig lefoglal minket az a 144 lyuk 😛