Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony szeptemberben végre meglépte azt, amit sokak szerint már jóval korábban is meg kellett volna és lejjebb tolta a PlayStation 3 relatív magas árszabását, tette mindezt a vékonyabb, könnyebb, hűvösebb "slim" modellel. Jack Tretton, a Sony Computer Entertainment America elnöke elégedettségét fejezte ki az árcsökkentés után tapasztalt forgalmi növekedést illetően, vagyis a dupla húzás egyelőre maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, legalábbis amerikai részről biztosan.
Jack Tretton nagyon boldog a PlayStation 3 Slim által produkált értékesítési adatokkal, emellett megjegyezte, hogy rengetegen vártak már egy árszabás fazonírozást, melynek bevezetését követően látványosan meg is ugrottak a masina eladásai Észak-Amerikában és szerte a nagy világban.
A Sony európai szárnya sem csalódott a PSPgo startja után tapasztalt érdeklődéssel kapcsolatosan, az illetékesek állítják, minden az elvárásoknak megfelelően alakult, bár konkrét számokkal egyelőre nem szolgáltak, sem a Sony, sem pedig a Chart Track nem hozott nyilvánosságra pontos adatokat.
A PlayStation 3 Slim globálisan egyébként már jócskán átlépte az egymilliós eladási mutatót, amit gyakorlatilag csaknem egy hónap leforgása alatt teljesített.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 hete1 hónap és több mint 1 milliós eladás csak slimből? Hát megértem az elégedettséget 😄