Az úriember állítása alapján ugyanis személyi számítógépen kapjuk majd a legszebb látványt a játékhoz, tehát egyik konzolon sem lesz olyan szép és részletes a program futás közben, mint PC-n, ám ez sajnos már nem új információ, de ilyeneket hallani mindig szívmelengető érzés. Ami újdonságnak tekinthető viszont, az kétség kívül az, hogy Steve szerint rengeteg figyelmet szenteltek a játék PC-s verziójának, ebből pedig egyértelműen arra következtethetünk, hogy nem egy újabb konzolról portolt irányítás és játékmenet tárul elénk a Borderlands betöltése után.
Steve Gibson mindemellett megjegyezte, hogy még a menü és az inventory rendszer is direkt egérre lett szabva, ami szerinte a többi multiplatform játék esetében nem nagyon jellemző. Mi mindenesetre örülünk az elhangzottaknak, hiszen kétség kívül pozitív az, ha egy ekkora fejlesztőcsapat ennyire törődik a PC-s játékosokkal, továbbá még a Steames megjelenéshez tartozik, hogy a rendszeren vásárolók néhány apró extrához juthatnak, így ha már most felkeltette érdeklődésedet a program, és előszeretettel használod vásárlásra az említett disztribúciót, akkor ne mulaszd el majd a Borderlands-ot sem, amelyről bővebb és megdöbbentő információkat oldalunkon visszakeresve találhatsz.
tardief88
12 éve, 3 hónapja és 4 heteBorderlands érdekes játék. elejenén agyon tetszett, de hamar ráuntam
mrxten
12 éve, 3 hónapja és 4 hetea borderlands tipikusan az a játék, amit egyedül tényleg hamar megun az ember de egy 4 fős co-op -al hatalmas szórakozás mindkét része
főleg ha barátokkal, ismerősökkel tolod
tardief88
12 éve, 3 hónapja és 4 heteArra sajnos nem volt lehetőségem 🙁
mrxten
12 éve, 3 hónapja és 4 hetehát, pedig nem csak az eredeti játékkal működik a co-op, hanem a virágboltival is és ráadásul mindkét résznél