A Sony karcsúsított modellje augusztus harmincegyedikétől, szeptember hatodikáig, azaz, megjelenésének első hetében 150,252 (88.000 az első két nap leforgása alatt a 2006-os premiert követően) példányban talált gazdára, amely számadat az eddigi legmagasabb a PlayStation 3 történelmében, Japánban még sohasem hordtak szét belőle ilyen mennyiséget ezelőtt. A Slim érkezése mellé egy alacsonyabb árcédula társult, ami rendkívüli jó hatást gyakorolt a konzolos eladásokra, főként ha azt vesszük alapul, hogy egész augusztusi hónapban tizenötezernél is kevesebb gépet adtak el arrafelé. Japánban a PlayStation 3 populáció jelenleg három és félmillió körül (3,431,964) tanyázik.
A hardverrevízió egyébként nem csupán Japánban teljesített remekül az első héten, más régiókban is kiugróan magas eladásokat generált. A briteknél például konkrétan 1000%-os növekedést produkált az olcsóbb és karcsúbb modell debütálása a harmincötödik heti eladásokhoz képest. A másik oldalon a Microsoft csupán 39%-os növekedést ért el ugyanezen periódusban, ez szintén a frissen életbe lépett jóárasításnak volt köszönhető. Közeleg az ősz és az ismét csak igen impozáns szoftverfelhozatal, így az olcsóbb gép, jó játékok párosítás keményen megtette hatását.
Hivatalos forrásokból meg nem erősített becslések szerint világszinten félmillió körül fogyott a PlayStation 3 Slim az első héten, amely így összességében 400%-os forgalmi növekedést jelent a Sony konzolja számára globális viszonylatban az ezt megelőző héthez viszonyítva. A játékosok mindenütt várták már a régóta pletykált masinát, ennek immáron nyomatékos számadatai is vannak.
richie8
12 éve, 6 hónapja és 7 órájaKisebb gép, kisebb ár, nagyobb eladás. Így kell ezt csinálni!