Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Folytatódik a Lionhead Studios teaser sorozata, megérkezett a következő történelmi személy is az egyre impozánsabb sorba, ő pedig nem más, mint a nagy anarchista gondolkodó, politikus vénával megáldott Emma Goldman. A delikvens hölgyemény sikeresen megélt egy századfordulót és az ő idézetében is felbukkan a forradalom szó, utalva ismét valami nagy volumenű újítási szándékra, amelyet a guilford-i csapat minden jel szerint a szerdai Microsoft konferencián kíván majd ünnepélyes keretek közt leleplezni.
A filózás tehát ezerrel pörög tovább, egy újabb történelmi személy felbukkanására számítunk a holnapi nap folyamán, az azt követő momentumok pedig még nagyon ködösek, nincs konkrét, felvállalni kívánt ötletünk az ügyben, bölcsebb ha kivárjuk most már a végkifejletet. Az elmúlt nap szokásainak megfelelően az újabb képet is bemutatjuk, az alábbi linken pedig meg is látogathatjátok a srácok hivatalos weboldalát.