Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A finn Frozenbyte stúdió sajnálattal adta tudtunkra, hogy elmarad a Trine e heti debütálása a Sony online játékpiacán. A hivatalos indoklásban az áll, hogy a megjelenés előtt elcsíptek egy aprócska hibát, ami természetesen javításra szorul, majd csak a bugfix után küldhetik bevetésre a PlayStation Store felületén. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy mennyi időt vesz majd várhatólag igénybe a korrekció.
A platform/puzzle hibrid alkotás július harmadikától elérhető a PC-sek számára, de a PlayStation 3 tulajdonosoknak bizonytalan ideig várniuk kell a letöltésével. A gamerek játék közben három karakter a thief (tolvaj), a knight (lovag) és a wizard (varázsló) között váltogathatnak a pályák sikeres teljesítéséhez. A móka akár multiban, kooperálva is játszható igény szerint. Ha fejlemények mutatkoznak az elhalasztott megjelenés körül, visszatérünk hozzá.