Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kevesebb mint 1 hónap van hátra a nyár egyik leginkább várt alkotásának, a Wolfensteinnek a boltokba kerüléséig. Ez pedig azt jelenti, hogy a játék körül ügyködő PR-os hadosztálynak most kell apait-anyait beleadnia, hogy minél több emberhez eljuttassák a Wolfenstein nevet, és közülük minél többel elhitessék azt, hogy mindenképpen szükségük van az alkotásra. Ennek a nagyszabású hadjáratnak a keretein belül érkezett hozzánk a múlt héten egy rendhagyó trailer, amely a képregényes stílusa mellett az elődök eseményeinek felelevenítésével tűnt ki a forgatagból.
Az Activision már akkor is tudomásunkra hozta, hogy ez a videó egy sorozat első epizódja. Ennek megfelelően, bő 1 hét elteltével befutott a második rész, amely a kereszten függő Jézus testét átütő Végzet Lándzsájának történetét meséli el, valamennyivel több mint 2 percben. A fegyvert csodaerejűnek tartják, a legendák szerint sosem vesztett csatát az, aki forgatta, ennek hatására Hitler is úgy döntött, hogy birtokába veszi. A mozgóképben emellett még szó lesz a lándzsa az élet meghosszabbítására tett hatásáról, valamint csúnya ellenfelek is felbukkannak, amelyeket hősünk könnyedén küld át a pokol tornácán. Mindez ízlésesen van tálalva piros, fekete és fehér színek kavalkádjában. Vessétek rá magatokat!
rambo
16 éve, 6 hónapja és 1 heteNem lesz ez rossz, fene se gondolta volna, hogy ennyit ki tudnak préselni a Tech4-ből (most nem erre a videóra értem, hanem a játékra 😄). Hangulatos lesz, esélyesebb a vételre nálam, mint az évente megjelenő CoD és társai.