Persze ez a szürke köd nem fog sokáig tartani, hiszen az illetékesek becsület szavukat adták arra, hogy a megjelenésig hátramaradt hónapokban szépen, aprólékosan minden egyes részletről lerántják a leplet. Azt már biztosan tudjuk, hogy az alapkoncepción nem változtatnak semmit az Electronic Arts dolgos kezei, valamint az sem titok már, hogy a rajongók kéréseinek szeretnének elsősorban kedvezni, ami már egy hatalmas pozitívumként fogható fel.
A mai nap pedig egy újabb mérföldkő a játék életében, hiszen megérkezett a FIFA 10 első trailere, amely ugyan nem mutat meg semmi extrát a játékból, de egy kis ráhangolódásnak tökéletesen megfelel, még a nagy híráradat előtt. Amíg a sok-sok újdonságról szóló információkat várjuk, addig nézzük meg közösen a FIFA 10 első videóját.
blindman
16 éve, 6 hónapja és 2 heteAkármilyen lesz is, a siker már most borítékolható. Az ilyen cuccoknak bérelt helye van a „slágerlistán” még akkor is, ha a fejlesztő urak csekély mértékben változtatnak a játékon. Aztán kijön a nagy rivális, és megint megkezdődik az örök vita: FIFA, vagy PES?
maniac
16 éve, 6 hónapja és 2 heteÉn inkább kimegyek a szabadba focizni!😄😄😄
tibit
16 éve, 6 hónapja és 2 heteFIFA! Sokkal régebbi játék, nagyobb hagyománya van, már ha lehet ilyet mondani egy játékról! 97es FIFAval is játszottam már, PES szériából még egy darabot sem próbáltam ki, nem is fogok.
tibit
16 éve, 6 hónapja és 2 heteEz igaz, csak hát nem mindig bírsz egy Wayne Rooneyval vagy egy Nemanja Vidićtyel együtt játszani! 😛
maniac
16 éve, 6 hónapja és 2 heteNekem aztán mondhatod!😄😄 Valahogy a foci, meg a sportok soha nem érdekeltek!🙂 Ezért is vagyok majdnem egy mázsa, ha-ha!🙂😉
tibit
16 éve, 6 hónapja és 2 hetePedig tök csöcs sport a foci!😄😄 Majd ha a világvégén járok, beugrok, ledolgozunk pár fránya kilót!😉😎
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 hetetök király!!!!!
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 2 heteszerintem a FIFA 10 nagyon jó lesz idén,sok mindent javult a játék a tavalyihoz képest és sokat várok tőle.