Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Combat Arms már egy ideje Európa földjén is elérhető, így panaszra senkinek sem lehet oka, maximum azért, mert egy kicsit kezd unalomba fulladni a játék, és nem ártana már valami vérfrissítés, ami úgy látszik, hogy hamarosan el is érkezik. A Nexon hivatalos bejelentései szerint ugyanis új játékmóddal fogják gazdagítani a Combat Arms ingyenes multiplayer FPS-t, amely a Fireteam Mode nevet kapta, és ugyan nem találták fel általa a spanyolviaszt, de kellemes kikapcsolódásnak ígérkezik így is.
Az új játékmódban 8 fős csapatok akaszthatják össze a bajszukat, méghozzá egy olyan koncepció keretein belül, amely a játékra alapból ráaggatott Counter-Strike hasonlatot erősíti. Ez nem más, mint a túszvédés vs. túszszabadítás lesz, tehát míg egyik csapat azon fáradozik, hogy megmentse a túszokat az ellenség karmaiból, addig a másik csapat azon töri az agyát, és tárazza fegyvereit, hogy megakadályozza ezt.
A koncepció tehát egyszerű, akinek felkeltette az érdeklődését, az várja sok szeretettel, aki pedig azt sem tudja mi az a Combat Arms, az sürgősen nézzen vissza híreink között, hiszen ha egy kiváló multiplayer FPS játékkal szeretné eltölteni a mindennapjait, ráadásul ingyen, akkor a Combat Arms jó választásnak bizonyulhat.