A lent szemrevételezhető, több mint 3 perc hosszúságú videóban a gazdasági rendszerről esik szó két fejlesztő – Dirk Riegert vezető dizájner és Christopher Schmitz vezető producer – tolmácsolásában. Az urak lelkesen beszélnek gyermekükről, elmondják, hogy mennyi újdonságot próbálnak beletuszkolni, valamint igyekeznek úgy kitalálni mindent, hogy a kezdő játékosok számára érthető és könnyen kezelhető, a hardcore réteg számára pedig kihívásokkal teli legyen a végeredmény.

Ez a mozgókép része egy korábban kezdett sorozatnak, amely bepillantást nyújt az érdeklődő személyeknek az Anno 1404 egy-egy részébe. A kezdéskor felvillanó Dawn of Discovery felirat senkit se zavarjon meg, ugyanis Észak-Amerikában ezzel a címmel fog napvilágot látni a produktum, amely PC mellett elkészül Nintendo DS-re és Wii-re is.