Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A DC Univerzum egy olyan képregényvilág, amelyből érdekes és tartalmas MMO-t lehetne készíteni, ez tény azoknak, akik ismerik a képregényeket, és a karakterek mögött rejlő színvonalas történeteket. A fejlesztők eddigi elmondásaik szerint mindent megtesznek azért, hogy a végeredmény egy színvonalas produkció legyen, amely nem csak PC-re, hanem PlayStation 3-ra is ellátogat majd. Ha nem is először, de ma újra megtekinthetjük az alkotást mozgás közben, ahol az ismeretlenebb szereplők mellett feltűnik SuperMan, valamint egyik legnagyobb ellensége, Doomsday, vagy ha úgy jobban tetszik, Ítéletnap is.
Természetesen a DC univerzum nem annyira ismert szereplői, hősei és anti-hősei is megelevenednek majd ebben a masszívan többjátékos alkotásban, ahol a fejlesztők maximálisan ragaszkodtak ehhez az összetett világhoz. A videó képsorai alapján szépnek egyáltalán nem nevezhető a játék, sőt, egy MMO stílusban nem jártas embernek csak nagy káosz lesz ez a néhány másodperc, de akiknek készül ez a produktum, azok nagyon is jól tudják, hogy ez így van jól, itt mindennek megvan a maga helye. Ha szeretnéd megtekinteni magad is futás közben a DC Universe Online-t, akkor kattints a lejátszás gombra…