A nettó bevételük végül valamivel több, mint nyolcmilliárd Yen lett, itt 3.3%-os növekedés volt tapasztalható az elmúlt üzleti esztendőhöz képest. Az eredmények elérésében nagy segítségükre voltak a két legnagyobb franchise-uk folytatásai, a Resident Evil 5 és a Street Fighter IV, mindketten hozták az előre elvárt, magas érdeklődési szintet, ebből kifolyólag a játékosok rendesen bevásároltak belőlük. A túlélő horror sorozatuk ötödik darabja átlépte a négy milliós leszállított mennyiséget világszinten, míg a bunyós kiválóság a kétmilliós határt törte át sikeresen, tették mindezt eddig csupán két platformon, PlayStation 3-on és Xbox 360-on, a PC-s verziók még csak ezután kerülnek be a kereskedelem véráramába, újabb milliós eladásokat generálva. Legalábbis bíznak ebben.
A Capcom elemzői további gyarapodást várnak a frissen indult üzleti év végére, jövő márciusra, amely a nettó eladási összeg kilencvenötmilliárdosra való növekedését jelentené a jelenlegi becslés szerint. Ezzel együtt a működési bevételek is nőni fognak, amennyiben beválnak a predikciók, jövő ilyenkor várhatóan tizenötmilliárd Yen-es összeget firkantanak majd a hivatalos helyzetjelentésükbe. Ne feledjük, hogy a következő naptári év első felére is várunk hatalmas folytatásokat, elviekben a Dead Rising 2, Lost Planet 2 páros ebben az időkeretben kerül majd a boltok polcaira még az üzleti esztendő zárulta előtt, onnan pedig remélhetőleg minél több kosárba. Szép volt, Capcom!
norbertony
16 éve, 8 hónapja és 2 heteÉn személy szerint a Dark Void-ot várom nagyon. Király lesz a Jat Pack használata😄
futuretro
16 éve, 8 hónapja és 2 heteÉn inkább Bionic Commando-s vagyok, és persze a Dead Rising 2-t sem vetem meg.
norbertony
16 éve, 8 hónapja és 2 heteA Bionic Commando is egész biztosan jó kis játék lesz. De a Dark Void az egyik titkos kis kedvencem már egy jó ideje. Remélem a Lost Planet 2 is átkerül majd PlayStation 3-ra, vagyis inkább úgy mondom, hogy remélem nem kell majd több mint egy évet várni rá.😕