Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ismét megmutatkozik a Második Világháborús hardcore stratégiák legjobbika, a Hearts Of Iron soron következő része, amelyik a harmadik lesz a sorban, és minden téren szebb, valamint jobb lesz elődeinél. Nem is olyan régen egy fejlesztő prezentálta nekünk hosszasan az alkotás szinte minden apróbb opcióját, most viszont magunkra vagyunk utalva a felfedezésben, hiszen egy természetes gameplay videó futott be újdonságként, amely rövidsége ellenére is tartogathat meglepetést.
A filmecske nyilván csak azoknak lesz érdekesség, akik már tűkön ülve várják a megjelenést, és bármit megadnának azért, hogy egy picikét belekóstolhassanak a játékba, ahol úgy alakítjuk majd a II. Világháború történéseit, ahogyan mi szeretnénk, és talán pont ez az egyik legnagyobb szépsége az egész produktumnak.
A videó végén sajnos egy szomorú üzenet is megjelenik a várakozóknak, ugyanis a játéknak még mindig nincs megjelenési ideje, egyes források szerint az idei év vége tájékán várható, tehát még egy ideig várhatunk rá, sokak nagy sajnálatára.
tibit
16 éve, 9 hónapja és 1 heteKirály lesz! 😄
Csak kár, hogy a counterok be voltak kapcsolva, na meg, hogy szinte semmit sem lehetett kiolvasni, pedig érdekeltek volna a diplomacy résznél milyen opciók vannak. 😮
Apropó, a videókat nem lehetne leszedni tőletek?
Nemrég kaptam egy ímélt’ a paradoxtól amiben elnézést kértek azért, hogy nem vettek be a játéktesztelési keretbe, nehezen de megérkezett.😛
tibit
16 éve, 9 hónapja és 1 heteHarmadszorra sikerült elküldenem a hsz.t, mindig kijött valami, hogy ne kérdezz a let.ltésről…
😮
maniac
16 éve, 9 hónapja és 1 heteTudtam, hogy nálad hozzáértő szemekre talál a videó…🙂